Négy színház, egy évad

Hírek

 

Négy színház, egy évad 2018.06.26

 

 

Az első mondat a köszöneté. 15 éve írok színházról, de az elmúlt egy évad, amikor lehetőségem nyílt a négy vajdasági magyar színház összes bemutatóját látni, az egyik legtanulságosabb volt mind közül. Hogy mik voltak ezek az általános és specifikus tanulságok, arról hamarosan beszélek, de előtte megköszönöm a felkérést a négy direktornak, a maximális rugalmasságot a színházak szervezőinek az olykor improvizatív kéréseim teljesítésekor, meg két, jogosítvánnyal rendelkező barátomnak azt, hogy a leglehetetlenebb időjárási és útviszonyok között is hoztak, vittek, vigyáztak rám. Nélkülük ez a lista nem jött volna létre.

Kezdem néhány számmal meg adattal, csak hogy elodázzam azt, amire mindenki kíváncsi. Egyetlen, már tavaly abszolvált előadástól eltekintve 2018. január 18-a óta nézem a 2017/2018-as évad vajdasági premierjeit: ez idő alatt, tegnap estig bezárólag összesen húsz bemutatót láttam négy vajdasági, egy romániai és egy magyarországi városban. Összesen 4350 kilométert utaztam autóval és vonattal azért, hogy összes kötelezettségemet teljesítsem. Összesen hozzávetőlegesen 2000 percet, vagyis kb. 33 órát töltöttem el az elmúlt öt hónap alatt a vajdasági nézőtereken.

Eddig volt könnyű dolgom, mert ezek a mérhető, számokkal leírható jellemzők. A színház azonban nem a számok terepe, legalábbis ebben az értelemben biztosan nem. A felkérés arra szólt, hogy a kiragyogó egyéni teljesítményeket figyeljem, mérlegeljem és gyűjtsem egy évadon keresztül. Alkatilag nem vagyok híve a listáknak az élet semmilyen területén, színházban meg különösen érzékeny dolognak tartom X kiemelését és Y mellőzését egy, úgymond a legjobbakat felvonultató névsorból. Az öt, választott színész neve mellé lap alji jegyzetként fűzöm azt, amiről néha elfeledkeznek szakmabeliek, nézők vagy újságíró kollégák is: ez az öt remek színművész az én szubjektív véleményem szerint mutatott olyasmit, ami meglepett vagy megrendített, amire tisztán emlékszem, függetlenül attól, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy láttam a kapcsolódó előadást. Szóval olyasmit, ami nekem volt, maradt és lesz fontos. Nekem feltétlenül, de remélhetőleg nem csak nekem.

Mielőtt elárulnám, kiket és miért választottam, néhány szó arról, mi látszott a négy vajdasági magyar színházból ebben az évadban. Korábban nem követtem ilyen intenzitással talán egyik társulat munkáját sem: fesztiválokon, alkalmi vendégjátékokon, meg elég sokszor hazai pályán találkoztam az előadásaikkal, de következetesen végignézni minden bemutatót árnyalja, esetleg megváltoztatja egy színházról alkotott képünket. Másképp mondva: míg korábban valamilyen szempontok alapján kiválogatott előadásokkal találkoztam, most azokat is meg kellett néznem, amikbe talán soha nem futok bele fesztiválokon. Miért fontos ezt kiemelni? Mert a színház ünnapnapjai mellett ilyenkor látszanak a hétköznapok is. Nem feltétlenül gyengébb előadásokra gondolok, inkább olyanokra, amelyek néha kényszerből, néha korábbi együttműködések eredményeként, esetleg a közönség vélt vagy valós igényeinek való megfelelésből születnek. És amelyek ugyanúgy szerves részei egy színház működésének, mint a kiemelkedő produkciók.

Ennek fényében először röviden a négy színházról, és arról, milyennek láttam őket az elmúlt egy évadban. A négy név négy önálló, markáns arcéllel rendelkező társulatot takar. Egy jó színházban nem a szél fújja egymás mellé a bemutatókat, hanem a társulat vezetőinek gondolata van a színészekről, a velük dolgozó rendezőkről, meg persze a közönségről és a minket körülvevő világról is. Erős élményem, hogy a vajdasági színházak ilyen szempontból jobban teljesítenek, mint a magyarországiak: a szó minden értelmében nyitottabbak, bátrabbak, bevállalósabbak, vagyis több közük van ahhoz a valósághoz, amiben élünk, és amiről szerintem a színháznak beszélnie, gondolnia és gondolkodtatnia kell.

Ebből a szempontból az Újvidéki Színház teljesítménye nyűgözött le a leginkább. A legtöbb itteni bemutató társadalmi kérdésekben, problémaközpontú megközelítésben, egyéni vízióval és saját színpadi nyelvvel dolgozó rendezőkben gondolkodott. Nem riadt vissza a klasszikusok merészen kortársi újraértelmezésétől, meg attól, hogy színészeit folyamatosan kihívások elé állítsa. Ami vitán felül Újvidéken a legerősebb, az a társulati összmunka: az évad bemutatóinak többségében olyan szorosra szőtt érzelmi és értelmi háló bontakozik ki a színpadon, ami minden bajtól megóvja a színészeket és a nézőket egyaránt.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház jóval szerényebb apparátussal, valahol mégis hasonló színházi krédóval működik. Igaz, itt több az érezhetően az itt dolgozó színészek testére, lelkére, agyára szabott szerzői projekt, kanonizált művek alig kerülnek az itt dolgozó rendezők érdeklődésének homlokterébe. A színészeket és a nézőket is „más állapotba” akarja vinni ez a színház, amikor folyamatosan fürkészi, és rendre át meg átlépi a határokat. Felkavar, felháborít, megfog és nem ereszt mindaz, amit a Kosztolányitól kapok.

Izgalmas és ígéretes szinte minden, amit a Zentai Magyar Kamaraszínházban láttam. Itt elsősorban magáról a csapatról kell szólni: fiatal, ütőképes, érzésem szerint komoly feladatokra is szomjas társulat. Színes a repertoár, monodrámától és gyerekdarabtól át kortárs drámaszövegig és nekik írt adaptációig terjed a skála. Jó látni, ahogy Zentán felnőtté válik egy új generáció.

Végül néhány szó a mai est házigazdájáról, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatáról. A minőségi, igényes, gondolkodtató szórakozást és szórakoztatást lebecsülni a színház elleni vétségek egyik legnagyobbika. A Népszínház klasszikust és kortársat egyaránt felvonultató repertoárjában jó ízléssel mutat rá olykor arra, hogy a világ, amiben élünk, néha híján van a humorérzéknek. Fanyar, groteszk, nem ritkán fájdalmasan ismerős, átélhető és átérezhető témák köré csoportosul a repertoár, amit itt is jól összeszokott csapat mutat meg.

És akkor végül, de egyáltalán nem utolsó sorban jöjjön a Pataki-gyűrűre jelölt öt színész neve. Jelöltjeimet ábécérendben ismertetem.

Az első egy nő, akinek ebben az előadásban elveszik a nevét, és az őt körülvevő férfiak minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a nemét is zárójelbe tegyék, vagy inkább végképp eltöröljék. A nő azonban minden, egyre durvább összecsapásból csak még erősebben kerül ki, elegáns hűvösségén átragyog a megszemélyesített alak gyémántkeménysége. Ő az Újvidéki Színház előadásában Hasszán aga felesége, vagyis Béres Márta.

A második szintén egy nő, feleség, szerető, áldozat és a nép egyszerű, alakváltó tagja. Fürkészi, mert megpróbálja megérteni a történelmet, igyekszik alkalmazkodni, próbál mindenáron túlélni. Odahajol a férfihoz, meg akarja őt menteni, hiába sejti, hogy van, akit nem lehet megmenteni. A Borisz Davidovics síremléke című előadásban, szintén Újvidékről Elor Eminát jelölöm.

A harmadik jelöltem, úgy tűnik, affinitást mutat a költői szövegek színpadi tolmácsolása iránt. Teste markáns színpadi jel, amin lepárolja és átszűri a líra leglényegét. Személyes, érzelmes, értő módon nyúl a nem hétköznapi szövegekhez; úgy, hogy közöm lesz hozzájuk, mert neki is köze van hozzájuk. Ő a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Karton és karfiol című előadásának főszereplője, Mészáros Gábor.

Nincs nehezebb annál, ha egyedül kell állnia az embernek a színpadon, különösen, ha a fikció szerint egyébként amúgy egy egész zenekar társaságában teszi a dolgát. De amikor a gépezet egy csavarja főszereplővé avanzsál, akkor nem csak a saját, de a világ működését is képes felülírni. A Zentai Magyar Kamaraszínház A nagybőgő című előadásának létrehozóját, Nesić Mátét jelölöm.

Végül következzen újra egy nő, akit nagyon nehéz szeretni. Folyamatosan támad, harap és rúg, rengeteg türelem kell hozzá, hogy az ember megértse, hogy az ő magánya kozmikus és szükségszerű, hogy nem lehet már rajta segíteni. Meg azt, hogy nagyon is lehetne rajta segíteni, ha valaki egyszer odafigyelne és meghallgatná. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Mi történt Baby Jane-nel? című előadásának főszereplőjét, Pesitz Mónikát jelölöm a Pataki gyűrűre.

Köszönöm a figyelmet.

Jászay Tamás

 

 

(A szöveg a Pataki gyűrű jelöltjeinek kihirdetése alkalmából hangzott el a Népszínház Magyar Társulatának évadzáróján)

forrás: http://www.szabadkaiszinhaz.com

kép: szinhaz.org