Vándorszínészek és furcsa lények

Hírek

 

Vándorszínészek és furcsa lények2018.04.19

 

Április 21-én, 22-én és 23-án, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban a Luigi Pirandello műve alapján készült A hegyek óriásai című előadást tekinthetik meg az érdeklődők. Az előadás kisebbségi színházak nemzetközi koprodukciójaként jött létre, az Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színház olasz színészei, a Kosztolányi Dezső Színház, a romániai Állami Német Színház, az olaszországi Szlovén Repertoárszínház és a macedóniai Nemzeti Intézeti Albán Színház együttműködéseként. Ennélfogva többnyelvű lesz, olasz, szlovén, albán, magyar és német nyelven játszódik, a KDSZ-ben viszont magyar és szerb feliratot biztosítanak a közönségnek. Az előadást Paolo Magelli olasz rendező állította színpadra. A produkció a (Re)discovering Europe projektum keretében valósult meg, amelynek egyik kezdeményezője Oliver Frljić rendező. A produkcióban Szabadkáról, a Kosztolányi Dezső Színház részéről Kucsov Borisz és Kiss Anikó vettek részt, de utóbbi sajnos lábsérülést szenvedett a premiert követően, így nem láthatjuk színpadon a KDSZ bemutatóján. Az előadás kapcsán Kucsov Borisszal beszélgettünk.

Hol és mikor zajlottak a próbák?

– A próbafolyamatot január 8-án kezdtük meg Rijekán és végig ott próbáltunk. A csapat ott találkozott először, azelőtt nem ismertük egymást. A próbák két hónapig tartottak, közben néhány nap szünetet tartottunk, és többször hazajártunk játszani. Rijekán apartmanokban szállásoltak el bennünket, egy romániai német kollégával laktam együtt, de mindannyiunknak saját szobája volt. A mi lakosztályunkról csodaszép kilátás nyílt a tájra. Konyha is tartozott a lakosztályhoz, így akár főzhettünk is.

Milyen volt együtt dolgozni a rendezővel? Nagyon intenzíven telt ez a két hónap?

– Általában reggel és este lazíthattunk, napközben próbáltunk. Hosszú próbáink voltak és a bemutató előtti hét volt a legintenzívebb. A próbák idején sokat beszélgetett velünk a rendező, igyekezett rávezetni bennünket arra, amit elképzelt. Abból is sokat lehetett tanulni, amit más színésznek magyarázott. Tapasztalt és elismert rendezőről van szó, aki nagy tudással rendelkezik. Ez a munkafolyamat során is érződött. Precízen és pontosan irányította a színészeket, erre nagy hangsúlyt fektetett. Sok közös jelenetünk van a többi színésszel, ami koordinációs képességet igényelt a részéről. A próbákkal lépésről lépésre haladtunk, a rendező aprólékosan dolgozott. Mi, színészek, sokáig nem is tudtuk megfejteni, mi kerekedik ki mindebből, mert sok apró részletet próbált összerakni. Végül mégis minden összeállt egy egésszé. Az már eleve meg lett határozva, hogy mindenki a saját nyelvén játszik. A rendező németül, szerbül és horvátul, valamint olaszul tartotta a próbákat. Habár olasz rendezőről van szó, nagyon jól beszéli ezeket a nyelveket, sokat rendezett az egykori Jugoszlávia területén, de a próbákon még így is olykor az angol lett az összekötő nyelv. Az előadás zeneszerzője is végigkísérte a próbafolyamatot. A rendező fontosnak tartotta a zenét, amely így szinte a próbák idején készült.

Mit tartogat a nézőknek az előadás?

– A hegyek óriásai egy nagyon izgalmas mű. Ez Pirandello utolsó, egyben befejezetlen műve, 1936-ban írta és nem tudta befejezni, mert időközben elhunyt. Úgy tudni a fiának mesélt arról, hogy a mű végét hogyan képzeli el, de a világon bárhol is játsszák a különféle színházak, a finálét sajátosan oldják meg. A darabban fontos szerepet játszanak a vándorszínészek, akik egy elvarázsolt kastélyba, villába érkeznek. Itt furcsa lények laknak, elzárva a civilizációtól, elkülönülve a társadalmi élettől. Ez számunkra nagyon érdekes párhuzam volt, hiszen mi is összegyűltünk és úgymond vándorszínészek lettünk azáltal, hogy az előadást turné keretében játsszuk. A hegyek óriásai összetett mű, hiszen Pirandellót nemcsak az irodalom, hanem a filozófia is érdekelte. Ebben a darabban is sok filozófiai vonulat van, ugyanakkor társadalomkritikát is megfogalmaz. Már amikor íródott, szakadék volt érezhető a művészet és a hatalom, a különböző társadalmi rétegek között. A szerző erre hívja fel a figyelmet, azt igyekszik hangsúlyozni, hogy léteznek óriások, akiket nem feltétlenül látunk, de a jelenlétük folyamatosan érződik és befolyásolják az embereket. A vándorszínészek a villában furcsaságokkal találkoznak. Folyamatosan próbálják lebeszélni őket arról, hogy visszatérjenek a világukba. Azt akarják beléjük sulykolni, hogy feleslegesek, a világnak nincs szüksége a művészetre és a művészekre sem. Az emberek már nem akarnak álmodni, nem akarnak remélni és már nem is remélnek. Akik pedig nem remélnek és nem álmodoznak, azoknak nincs is szükségük a művészetre. Ez persze egy ironikus dolog. Erről szól az előadás, amely a látványvilágában modern és korszerű, keverve ezt a pirandellói kicsit klasszikus világgal. Remélem tetszik majd a nézőknek. Az előadásban Il Nano Quaquéot játszom, aki a darab szerint egy törpefigura, de ezt nem hangsúlyozzuk. Ő a ház lakója, egy furcsa lény, aki a többi lénnyel együtt csodákkal kápráztatja el a vándorszínészeket.

Mikor volt az előadás bemutatója? Melyek a turné állomásai?

– A hegyek óriásai bemutatója március 2-án volt Rijekán, ahol még négyszer játszottuk. A közönség jól fogadta. Ez egy pörgős előadás, sok zenével, és magával ragadja a nézőket, legalábbis mi ezt tapasztaltuk. Rijeka után kétszer Triesztben játszottuk, most hétvégén Temesváron mutatjuk be, majd a KDSZ-ben, végül pedig Szkopjéban.

 

Lukács Melinda

2018. április 19.

 

Forrás: Magyar Szó