Előadások

 

Varga Tamás: A leves

Varga Tamás drámái vérbeli kamaradarabok. Néhány szereplőt mozgató szövegek, melyeknek cselekménye egyetlen helyszínen, valós időben bontakozik ki. Helyzeteik és figuráik ugyan ismerősek lehetnek az amerikai zsánerfilmekből, ezekben a szövegekben semmi sem az, aminek először látszik. Bár kezdetben minden világosnak, érthetőnek és logikusnak hat, a végkifejlethez közeledve egyre több szokatlan, értelmezhetetlennek tűnő elem jelenik meg, hogy aztán egy nem várt fordulat teljesen újraértelmezze a korábbi cselekvésmozzanatokat.

Varga Tamás trilógiájának központi kategóriája a bűn és a bűnhődés. Főszereplői pedig olyan ismerős, hétköznapi figurák, akiknek vétkeivel a szerző – e dramatikus világok mindenható alkotója – csak az utolsó pillanatokban szembesít bennünket. A kötet szövegei izgalmas színfoltjai a kortárs magyar drámairodalomnak. Láttató erejű filmszerűségüknek, megfejtésre váró titkaiknak és üdítően fekete humoruknak köszönhetően sokáig az olvasóval maradnak.

Oláh Tamás