Előadások

 

MILYEN CIRKUSZ

 

 

MILYEN CIRKUSZ

Ez az előadás egy két hetes intenziv oktatási szeminárium eredménye, amely a cirkuszi művészet és a színház közötti kapcsolatról szól Stefan Haves, Varga Heni és Döbrei Dénes vezetésével.

A tanfolyam, melynek elsődleges motivációs témája a bohóc útja a művészetekben, széleskörűen foglalkozik utóbbi társadalmi helyzetével megjelenésétől napjainkig. Ennak keretében a kelebiai helyszínről visszatekintenek Shakespeare clownjaira, valamint a commedia dell’arte világát sem hagyják ki, hiszen az a színházi forma magában foglalja bizonyos értelemben a cirkuszi akrobata mesterségét, a táncos mozdulatvilágát és a színész művészetét. Watteau Gilles elméletéből kiindulva mintegy megfestik a bohóc önarcképét, a saját bohócarcukat. A tanfolyam további célja eljutni korokon keresztül a mai cirkuszi porondig, ahol már nem homokból van annak közepe. Az udvari bolond ügyességének, vakmerőségének lényegi mibenlétét kívánják feltárni, majd eljutni a tizenkilencedik század küszöbéig, ahol megjelenik az udvari bolond szerepét átvevő Modern Bohóc. Kitekintenek a piros orr mögül a filmvásznon megjelenő huszadik századi – fizikailag is felkészült – nagy nevettetőkre, így próbálnak eljutni a maguk említett bohócarcáig. A munkafolyamat alatt kitérnek más művészeti ágak irányába is, megvizsgálják a cirkuszi vonatkozásokat Baudelaire és Apollinaire költészetében, Chagall, Picasso, Miro, Paul Klee, Cézanne képein, Kafka, Karinthy, Thomas Mann prózáiban. Kirándulnak a zene világába, Sztravinszkij és Schönberg az útirány, hogy aztán a végsőkig magányos, elidegenedett művész jajkiáltásának szárnyán, Nietzsche Zarathustrájaként találkozzanak a kötéltáncossal, a bohóccal. Eljutnak hát a bohócig, aki nevet, kacag vagy csak egyszerűen létezik.

A nevető, jókedvű, akrobatikus mesterbohóc piros orral és az ősi, mindenütt jelen lévő, folyamatos túlélésre képes festetlen arcú bohóc kettőssége létező. Azé a felvidítóé, aki képes elűzni a fenyegető veszedelmet, kibékíteni a kedélyeket. Látszólag tudatlan, mégis az éleslátás megtestesítője, hol boszorkányokkal, hol tündérekkel társalog. Ez az emberben állandóan jelen lévő homo duplex jelleg, a hol frusztrált, hol diadalmas emberi megnyilvánulás vezérli a szervezők és vezetők munkáját, hogy mindenki megtalálja saját bohócjelét, bohócarcát, s a közösség tagjaként saját akrobatikus- vagy táncprodukciójával a történet egészének mozgatórugójaként tudjon együttműködni alkotótársaival.

Stefan Haves az új cirkuszi kifejezési formák egyik leghíresebb képviselőjének, a Cirque de Soleil csoportnak a jeles tagja, rendezője és bohócmestere. A megújítók között az első helyen emlegeti nevét a szakma. Varga Heni a Jacque Lecoq Nemzetközi Mozgásszínhàzi iskola elvégzése után éveken keresztül az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ tagja. Párizsban állami tànctanàri diplomát szerez. Test-Tér-Kép elnevezésű több éves kutatómunkàjában, a testben és a testet körülvevô » közegek » megélésére öszpontosît, az érzékszervek tudatos hasznàlatàn kersztül. Döbrei Dénes a mozgás, a táncszínház területén honos. Az általa kidolgozott Test-emlékezet módszert egyre több helyen tanítja. A Nagy József vezette franciaországi Nemzeti Koreográfiai Központ táncosa és társalkotója volt több, mint egy évtizedig, jelenleg a Nyári Mozi Színházi Közösség vezetője.

Haves Stevan Varga Heni, Döbrei Dénes

Résztvevők:
Aleksandra Arizanović
Gedő Zsolt
Isidora Vlček
Ksenija Mitrović
Lara Buncic
Mezei Bence
Nina DesNuits
Nikola Knežević
Salamon Luna
Staša Belčić
Stefan Ostojic
Sylvain Bricault
Viktorija Palfi
Rachel Ona
Veres Imelda
Viktorija

Fény: Szebastian Szvitlik

A belépés ingyenes!
Belépők: jegy@kosztolanyi.org

2019. június 28. 19:30