„...Megpróbálunk
kétnyelvűek lenni...”
Borut
Šeparović horvát rendezővel
beszélgetni olyan, mintha
egy tanfolyamon vennél részt,
ahol olyan dolgokat tanulhatsz, melyeket egyik egyetemen sem
tanítanak.
Legalábbis nem ilyen formában, s nem
ilyen tempóban. Két előadását láttam a Desiré Central Station
Fesztiválon ('91-'95-ös Generáció, Vatrotehna 2.0),
s mindkettő vegyes érzelmeket váltott ki a nézőkben, bennem
is. Volt aki elhagyta a termet, volt aki
megkönnyezte, s a
rendezőt kereste, hogy kezet rázzon vele.
Már első találkozásunkkor meglepett, hiszen rengeteg kérdést
tett fel Szabadkával, a kisebbséggel, a politikával kapcsolatosan,
s látszott, hogy
érdeklődése nem udvarias kérdezősködés.
Akkor még nem tudtam,
hogy ő már a készülő előadáshoz gyűjt anyagot. De most én
kérdeztem, stílusosan füstölt sonkás
(pršutás)
-gombás spagetti
mellett az ebédszünetében.
-
A csapat akikkel dolgozol vegyes nemzetiségű. Engem egy
nagyon általános kérdés érdekelne:
milyen magyar színészekkel
dolgozni?
-
Nagyon jó. A Kosztolányi csapata – s
itt most gondolok a vendégművészekre is – egy nagyon
nyitott, relatív fiatal csapat, ez érződik is a munka menetén,
persze jó értelemben. Tele vannak
energiával, tenni akarással, készen
állnak kísérletezni, bíznak
bennem, s nem úgy viselkednek,
hogy”mi vagyunk a világon a
legokosabbak”. Nagy
bennük a tudni vágyás,
s ahogy a színház más előadásaiban
megfigyelhettem borzasztóan tehetséges
emberekről van
szó. Ha szeretnél valami
specifikusat, akkor azt mondanám, hogy van egyfajta sajátos
intenzitásuk a színpadon. Ezt természetesen nem tekintem magyar
jellegzetességnek, de akikkel most dolgozom, főleg
Urbán András Társulatának tagjai,
rájuk igen.
-
A próbák két nyelven zajlanak, hiszen páran
állandó fordítást igényelnek a megértéshez. Ez problémás
helyzet, vagy áthidalható?
-
Eddig nem volt különösebb probléma
a próbák alatt. Számomra a magyar egy teljesen
idegen nyelv, soha nem volt vele kapcsolatom,
így kulcsot sem
találok hozzá, ami alapján
elkezdhetném megtanulni az
alapjait. Nehezen ismerem fel a ritmusát.
Mikor a színészek
egymást között beszélnek úgy
érzem magam mint egy földönkívüli, vagy mintha a magyarok
földönkívüliek lennének, én
pedig egy földlakó, de ők nyitottak, s mindent
lefordítanak egymásnak, sokan közülük pedig beszélnek is
egyfajta szerb-horvát mixet. A megértéshez a legfontosabb az
érteni akarás.
-
Nem lassítja ez
a munkafolyamatot?
-
Megpróbálunk kétnyelvűek lenni. Ha Szabadkán egy teli
színházteremben megkérdezed az embereket, hogy kik azok akik
értenek szerbül, akkor a végén az
eredmény alapján kiderül, hogy
egyszerűbb lenne mindent szerbül
játszani. De ha azt
kérdezed meg, hogy ki beszél magyarul, akkor viszont
azt látnád, hogy magyarul kell
játszani. Ez egy nagyon érdekes dolog, hiszen egy érzékeny
témáról beszélünk. Ebben
a környezetben a nyelv kérdése kikerülhetetlen.
Az előadás
szempontjából is.
A lényeg az,
hogy hogyan artikuláljuk, hogyan formáljuk
ezt meg. Azon a nyelven kommunikálunk
a színházban amit megértünk, vagy azon
amit beszélünk? S azzal, hogy egy közös
és korrekt megoldást találunk erre a
kérdésre az előadásban, nem biztos,
hogy ezzel megoldjuk azokat a problémákat amik a társadalomban
jelen vannak. Ez kérdés marad. Gondolok
itt a nyelv meg nem értésére, s a tanulás elutasítására
mindkét oldalról. Ez
nem egy egyirányú utca, ahol csak a magyaroknak kell megérteni a
szerb nyelvet. Fordítva is így van. A
kisebbség nem tudja védeni saját igazát, ezt a többségi
nemzetnek kell megtennie.
-
Tegnap beültem a próbára,
ahol éppen a politikus/apolitikus fogalmakat boncolgattátok.
Hogy látod: egy művésznek szüksége van egy tisztán érthető és
körvonalazható politikai állásfoglalásra?
-
Az emberek mindig azt hiszik amikor politikáról
beszélgetünk, hogy kizárólag politikai
pártokról beszélünk. Számomra a politika jóformán minden. Az
ember egy politikus lény. Ahogy például
te is említetted, elég ha azt vesszük, hogy
személyi igazolvánnyal, egészségügyi könyvecskével
rendelkezel,
fizeted
az adót, s sorolhatnám. Ez alapján a
politikát jóformán mindenhol jelenlevőnek érzem. Az emberek
viszont szívesen határolódnak el tőle.
A másik ország politikai eseményeivel
néha szívesebben foglalkoznak. Négyévente eljárnak
szavazni, ezzel letudva
a politikában való
aktív részvételt,
s elhatárolódnak
tőle újabb négy évre. A mostani
helyzetben a kisebbség, s a többségi nemzet kapcsolata érdekel,
valamint a demokrácia alapjai. Ez egy
multikulturális társadalom, a legjobb hely ahol tesztelhető
a demokrácia eszméje, ami manapság egy elhasznált
szó. Mindenki használja mindenhol.
Ha az amerikai katonák bevonulnak Irakba az a demokrácia
bevezetése. Ma már mindenki
demokrata. Annyira elhasználódott ez a
szó, hogy rosszul vagyok ha meghallom. Mindanyiunknak
demokratának kell lenni, bár nagy részünk
nem is tudja pontosan, hogy
mit jelent. Úgyhogy igen, ebben
az értelemben én egy politikus személy vagyok, de ez
nem jelenti azt, hogy nem tanulok napi szinten újat.
-
Van-e olyan, hogy célközönség? Kinek készíted az előadást?
- Ez
egy jó kérdés. Nehéz vendégként definiálni az itteni
célközönséget. Úgy gondolom, hogy manapság, ahol a színház
nem tömegmédia, elég könnyen definiálni tudod például a
Kosztolányi Dezső Színház közönségét. Ha egy színházban az
előadások magyarul vannak - függetlenül a minőségüktől - azt
főleg magyarok fogják nézni. Hogy ezen belül ki, melyik réteg,
azt valaki olyan tudná megmondani aki a propagandában dolgozik,
pédául te. Amit én látok az az, hogy főleg a fiatalok jönnek
színházba. A most készülő előadás esetében számomra a
célközönség az lesz, aki már eleve ide jár. Lehet viszont
nyitni más szférák felé. A többségi nemzet, tehát a szerb,
vagy más kisebbségek felé is. Ez persze sokszor témafüggő is.
Szabadka nem egyetemi város. Nincs egy olyan diákpopuláció aki
gyakran látogatkja a színházat. A Kosztolányi Színház egy
kortárs, mainstream színház, s nem csak Szerbiában, hanem az
egész régióban. Azt látom, hogy egy nagyon specifikus munka az,
amit Urbán András, és az itt dolgozó művészek végeznek.
Specifikus ez a mostani munkafolyamat is. Jó látni, hogy nem
kizárólag a magyar rendezők felé nyitott a színház, hiszen
éppen erre a nyitottságra van szüksége Szabadkának, a magyar
közösségnek, a színészeknek is. Nyitni kell a világ felé, erre
jó például a Desiré Fesztivál, melyen jómagam is részt vettem.
Ez nagyon fontos. A színház ne legyen zárt.
-
Tenger vagy hegy?
- Nem
lehet mindkettő? (nevet) Akkor tenger. Nagy, és kék!
-
Kapitalizmus vagy szocializmus?
-
Szocializmus. Nem kérdés.
Köszönöm
az órát. Viszontlátásra!
Szerdazsófi
