színház - KOSZTOLÁNYI DEZSő SZÍNHÁZ - URBÁN ANDRÁS TÁRSULAT: THE BEACH A POSZT idei versenyprogramjában volt látható a szabadkaiak legfrissebb darabja, amelynek két színésznője, Erdély Andrea és Béres Márta megosztva kapta a 30 év alatti legjobb színésznő díját. Nem először válogatták be a színházi találkozóra a hazai független és alternatív színjátszás markáns színfoltjává lett társulatot. Urbán különleges elgondolásait, dühös darabjait kezdetben távolságtartással fogadtuk (a kortárs "exjugó" színházi szcénától egyébként is messzire szaladnánk), de komolyan mondom, lassan hozzászokunk a kínzó szembesítésekhez, sőt lesz rá igény. Főleg, ha ilyen tempóban zajlik a barátkozás a közönséggel - a darabjaikban egyre jobban magunkra (is) ismerhetünk.
Most a végzetes nemtörődömségünkről mutatnak fel egy kegyetlen történetet, és szokás szerint kibeszélőshow-szerűen kezdődik az egész. A négy színész (a másik kettő férfi: Mikes Imre Elek és Mészáros Árpád) kedélyesen, mint megannyi tahó egy strandon a koktél mellett, azon szívja magát, miért ne kéne likvidálni a társadalom "zavaró" elemeit (öreget, bevándorlót, gyereket). A közönség röhög, aztán döbbenettel nézi, ahogy maszturbáció mímelésében ér véget az etap. Mi más ez az egész? Aztán elmozogják az élet napnyugtáját, szánalmas öreg állatokká válnak, és elkezd bemászni a történetbe egy ismerős szöveg: Camus Közöny című regénye, áttördelve, meggyötörve, költőien. És az egész elkezd sodródni, titokzatosan, mint a tenger monoton hullámai. Homokos parttá alakítják a teret, megannyi fejlámpa kerül elő, mint robbanás előtti Napok. A strandolók pedig hol pusztítóan hisztérikusak, hol úgy néznek ki, mint egy terrárium, ahová mindenki a lassú hüllőbolygóról érkezett. Észre sem vesszük, és Urbán odarakta elénk az egzisztencialista filozófiát. A nézők meg az elmúlás mikéntjére gondoltak hirtelen, és nem néztek tükörbe egy darabig.
Pécsi Nemzeti Színház, Kamaraszínház, június 4.
*****
