Majdnem Pilinszky JánosUrbi et Orbi – (r: Urbán András), Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
Az Urbi et Orbi két markánsan eltérő, szinte összeegyeztethetetlen minőséget olvaszt egybe: a tudattalan véletlenszerűt a tudatosan kiszámítottal, és ötvözi a kibeszélő-show-t a gyóntatószékkel, a body artot a gitározós, zenés misével, Pilinszkyt Heiner Müllerrel, Bergmant Pasolinivel...
Urbán András társulatának a 2008. június 7-i előadásáról a POSZT-on többen kimenekültek. Talán mert Pilinszkyt vártak, és nem egészen azt kapták. Urbán András Urbi et Orbija a szerző egyfelvonásosának radikális interpretációja. Pilinszky színművéből műfaji meghatározása szerint „verbálisan textuális oralitás” lett, mely az irodalmi alapanyagot fokozatosan mellőzi. Az előadás két markánsan eltérő, szinte összeegyeztethetetlen minőséget olvaszt egybe: a tudattalan véletlenszerűt a tudatosan kiszámítottal. Mindemellett ötvözi a kibeszélő-show-t a gyóntatószékkel, a body artot a leggagyibb, gitározós zenés misével, Pilinszkyt Heiner Müllerrel, Bergmant Pasolinivel, akár.
A színpad szinte teljesen üres: egy lámpa és szórt fénye, néhány mikrofon és egy szék képezi a ’díszletet’. Az előadás négy szereplő, Móni, Tibi, Zoltán és Zsuzsi erősen torzult személyiségének boncolgatása köré szerveződik. A darab három szereplője a közönség közé vegyülve, láthatatlanul, csak a hangja által van jelen, és a negyediket, az áldozatot faggatják. A dolog pikantériája, hogy minden vallató egyszer a vallatott szerepében is feltűnik. Négyük közül tehát mindig egyvalaki ül a székben a színpadon, és a Mónika- vagy Balázs-show vendégeinek szóhasználatára és intonációjára emlékeztető stílusban kezd mesélni a három láthatatlan vallató látszat-kedves unszolására. Mindegyikük elmondja, mi nyomja a lelkét, de a kérdező ’hangok’ kiforgatják szavaikat, és kellemetlen témák felé terelik a szót. Móni a szüzességétől az abortuszig, Tibi a főnök feljelentésétől az onanizálás mellőzéséről vallott nézetéig, Tibi a szerelemtől a pedofíliáig, Zsuzsi az önzetlen szeretettől az animal sexig jut el. Amit a színpadon látunk egyrészt nevetséges, másrészt tragikus, de legfőképpen bizarr. Vallomásszerű, így a gyónáshoz, de a csoportterápiához is van köze. A négy szereplő egy-egy epizódja nyolcvan százalékban improvizációra épül, és nagy részük a témától függetlenül nagyon mulatságos, részben a verbalitásnak, részben a színészi alakításnak köszönhetően. Viszont minden epizódban elérkezik egy pont, amikor a komikum egészen finoman átbillen valami furcsán taszító minőségbe. A közönség hahotázása fokozatosan, szinte észrevétlenül mélységes csenddé alakul át annak ellenére, hogy az improvizációs részek csak súrolják a zsigeri élmény határvonalát, ami ebben az esetben nem is baj, hiszen van az előadásnak egy másik vetülete is, mely a verbális improvizációk non-verbális oldalát képes megmutatni, ezek pedig az allegorikus részek.
A színpadkép egyáltalán nem alakul át, marad az üresség; a látomásos allegória mélységeit néhány kellék felhasználásával sikerül megteremteni. Hozzávalók: egy fehér zománclavór, egy félbevágott hordó, egy doboz szardínia, egy vizes, összetekert lepedő, és egy lánc. Eredményképp az előadás csúcspontja egy gyönyörű vízió: a félbevágott hordó egy magzatpózba gömbölyödött férfit rejt, és a bölcsőként ringó fél pléh-hordó hangja szívdobogás. Valami mégis elrontja az összképet: a férfi a hordóban alsónadrágot visel. Az emberi esendőség magas foka az, amibe az előadás bepillantást enged, de nem a végpontja – pedig könnyen lehetne az. Az előadás szereplői, ha nők, szexi kis babydollokban flangálnak, ha férfiak, selyempizsamát viselnek. Kezdek örülni, mikor az előadás vége felé az egyik szereplő vetkőzik, és reménykedem, hogy lekerül róla az összes ruhadarab, de nem így történik. Ha a léleknek ilyen mélységei tárulnak fel, mit számítana levetni ezeket a kis darab textíliákat? A kérdést persze fordítva is fel lehet tenni, mit számít, hogy a testet bugyi és melltartó takarja, ha a lélek amúgy már mezítelen? Semmit, s mégis sokat. A színpadi meztelenség helyénvalóságának kíméletlen némaságánál kevés gyönyörűbb dolog van. Nem mellesleg ez kevésbé hatásvadász eszköz az artikulálatlan mikrofonba ordításánál.
Az előadás a meztelenség kínálta kegyetlenség kiaknázatlansága ellenére is bátor, vagy legalábbis bátrabb sok POSzT-os előadásnál (is), szélsőséges energiákat mozgat meg színpadon és nézőtéren egyaránt, ami nem kis teljesítmény. De…
