Öndialóg- Szia! Tegeződhetünk?
- Szia! Hogyne, az nekem is sokkal egyszerűbb lenne. Kinga vagyok.
- Kingus? Kinguci?
- Talán inkább Kinga.
- Hát, elég szürke. Na de jobb híján…
- Tessék? Öh, szóval, gondolom a tegnap estémről kellene mesélnem.
- Bizony, azt én is nagyon szeretném.
- Hát, találkoztam négy emberrel. Bár tetteik tudatában ezt a szót lehet, hogy meg kellene kérdőjeleznem. Szóval ott volt Móni, az álszent szűzkurva, aki szerint a szülei mindig azt akarják, amit ő is. Vajon az abortuszában is egy meghitt, pulykasültes vacsora közben állapodtak meg? Ők melyik sztorit ismerik?
- Kinga, hol jár a kezed? Rakd szépen a térdedre!
- Szóval melyiket? A kaki-kuki, érintetlen lánykáét, vagy az uborkákról, banánokról fantáziáló, talán nem is egyszer terhes majdnem-anyáét? És ő még kispályás volt, például Tibihez képest. A Tibi finom, különleges és „büzi”. Aki azt hiszi, tud franciául és hogy ő a negatív energiák karmestere. Persze családja van. Na de kinek nincs? Ott a Zoli! Semmiképp se Zotya, vagy Zoli bá, csakis Tanár úr! Ő most nagyon szerelmes. Tudom, ebben semmi pláne. Marika szép, okos, szociálisan igen fejlett, már ami a nagymamáját illeti és nem utolsó sorban 11 éves. Szeret „tudásfelmérőzni” a tanár úrral.
- Te szoktál, Kinga?
- Erre nem válaszolok.
- Ez nem fair, mi is olyan őszinték vagyunk.
- Nem, ti csöndben vagytok. Illetve kérdeztek. Kérdezgettek, faggattok, vallattok. Az egy sokkal könnyebb szerep. Lesz még itt helycsere, úgy vigyázzatok! Tiszta Mónika show. Nem is, bíróság. Pedig én ártatlan vagyok.
- Olyan nincs. Szerintem ebben egyetértünk.
- A Zolinál tartottam! Igen, hazug. Ezt onnan tudom, mert barátja, Béla amerikai Taj Mahal-ját is ellopta, innen pedig már minden evidens. Hazudott, amikor azt mondta, hogy a kislány örült. Méghogy képzelje azt, hogy most nem ő élvezi a fagyit, hanem a fagyi Marikát…
- Szerintem szellemes reklámszöveg.
- Szerintem pedig nem neked tömték tele a képedet péniszekkel tizenegy évesen!
- Jó, nyugalom, senki se harap. Ki a negyedik?
- Zsuzsi. Akiből ki kellett „faszolni” az ideget, hogy egyáltalán beszélni tudjon. Sok kiskori sérelme van. Ő a felnőtt Marika! Neki már nincs különbség fasz és fasz között, a kutyájáét ugyanúgy megkóstolta. Ma meg hivatali kötekezettségből nem válogathat.
- Te mindig ilyen társaságokba jársz?
- Nem az a lényeg, amiket csináltak, hanem hogy ültek felette, elhallgatták. Magukénak mondhatják mind a hét főbűnt, de még ráadásként, nyolcadikként a hazugságot is odabiggyesztik. Mert nincsenek határok. Mert mindenki szabad, azt csinál, amit akar, azzal akivel akar, azon botránkozik meg, amin akar – vagy azon, amit ő MÉG nem követett el, de szívesen tenné. Zsuzsi egy szakrális prostituált, neki bálványa, istene a fallosz, annyira, hogy ezzel még a férjét is öngyilkosságba kergette.
- De neked is vannak ilyen vágyálmaid?
- Persze.
- Amiket most nem fogsz megosztani velem, ugye?
- Látom, tanulsz! Remek!
- Szerinted mi lesz Zsuzsiékkal? Jön még a feloldozás?
- Jajj, már megint ez a vallási maszlag! Mindegyikük ebbe kapaszkodik, ebben kapálódzik. Isten megsegít, majd lemossuk a vétkeket. Persze, mert őt csakúgy fel lehet hívni. Biztos zöldszám… Frászt! Valakivel vagy ott van mindig, vagy nem is lesz. Nem lehet sarki drogériában hitet vásárolni – ahogy Móni tömi magába a halakat. Az elaljasult formák sehova se vezetnek. Ordítanak, mert szétfeszíti őket a lemoshatatlan bűn íze. Ezen a szappan se segít.
- Akkor? Zsákutca?
- Korbácsolás. Ezt kellene rávágnom, nem? Az majd helyre teszi őket... Kár, hogy sokkal rosszabbul jár az, aki nem kapja meg. Annak még a tabula rasa újrakezdés-illúziója se jut. Itt pechesek vannak, és még pechesebbek.
- Vagyis fölösleges azon tipródni, melyik oldalra állj?
- Teljes mértékben.
- Akkor én most visszavonulok. Később találkozunk.
Öndialóg: Intézményesült, vagy intézményesületlen vallási dogmákat nyomokban sem tartalmazó, házi felhasználókon tesztelt gyógyszeripari termék. A kockázatok és mellékhatások elkerülése kizárt. Napi használata ajánlott. Kapható vény nélkül, mindenki háza táján.
Szemessy Kinga (7. Kortárs Drámafesztivál Budapest, 2008.)
