„Tízet találtam, tíz hibát…”Urbi et Orbi a POSzT-on
…énekelte anno Lovasi a Kispálból. Urbán Andráséknak talán beugorhatott ez is, mikoron az Urbi et orbi c. darabjukat készítették. Hiba-lajstrom. Emberi bűnök tárháza, melyekből magunkra – is – ismerhetünk. A POSzT versenyprogramjaként tegnap kétszer is láthatta az arra nagyérdemű a Kamarában őket.
Az este fél tízes kezdés dacára sokan várakoztak a Kamara előterében. Jegyesek, és szakmai kártyások. (Egyébként ez a szakmai kártya csupán arra jó, hogy ne kelljen marha drága jegyeket venni, és lehet vele kényelmetlen helyekre – lépcső, föld, stb. – ülni. Ha egyáltalán beengedik az embert, mert tegnap a Fotelről kikergették az állóhelyeket foglaló szakmaisokat) Nézőtéren ülőhely nuku, teljesen feltöltve. Színpadon: egy lámpa a zsinórpadlásról lógatva, egy szék, egy mikrofon állványon.
Szőke kislány érkezik, fekete pongyolában. Aranyos. Butácska. Még szinte kislány. Móni (Béres Márta). A többiek hárman a nézőtér különböző pontjairól faggatják: mit szeret csinálni, van-e barátja, hogyan főz, maszturbál-e, stb. Kissé olyan lelkisegély-szolgálat ötvözete a Mónika-show-val. Bizarr. Az általánosból gyorsan csúszunk a pikáns dolgok felé (szabad asszociáció a répáról, uborkáról, megtudjuk, hogy Mari testét-lelkét beleadja a levesbe, amiben nem mindig szempilla van). Mariról kiderül, hogy szűz, 23 évesen. A többiek részéről őszinte, és gunyoros meglepettség. Kuki-téma erőteljes feszegetése, míg végül kibukik, hogy a hittantáborban nem csak zsoltárokat énekelnek, és a következményeket el kell vetetni. Őszinte csodálkozás, szüzesség ugrott, Mari hazudott. (Nem véletlenül írják a szüzességet két ’s’-sel. Mindig kétes.) A többiek erőteljesen nehezményezik. A bünti – némi hangos üvöltözés után: mossa ki a száját szappannal. Kegyetlen, szép új világ.
Második szereplőnk Tibor (Mészáros Árpád), aki energikus, magabiztos, és kevély. Főnökét feljelenti sikkasztásért, ebben az sem zavarja, hogy ezért ki kellett kutatnia munkaadója irodáját. Gyorsan kiderül, hogy feleségénél csak egy hajszállal, de beosztottjainál és főnökénél nagyobbra tartja magát. Előkerül homo-fóbiája, testi dolgoktól való palástolt irtózása (hogy lett akkor két gyereke?); aztán fejünkre olvasódik a hét főbűn, elhangzik a Telefon-song, olyan Brechtesen. Eddigre kissé megfagy a levegő a nézők közt, hangosan már nem merünk röhögni a poénokon, nekem meg bevillan a Hetedikből Morgan Freeman. A darab halad a végkifejlet felé, miközben már belénk mászott, bennünk él, benne élünk.
Harmadik versenyzőnk Zoli (Mikes Imre Elek), aki tanár. Van egy felesége, meg egy szeretője. Ő nem hazudik, csak elhallgat bizonyos dolgokat. Lopott kiskorában, ezzel lelki törést okozott barátjának. Ja, a szeretője a tanítványa. De Zoli nem egyetemi oktató. Nem is középiskolai tanár. Igen, helyes a válasz. A közönség egyként nyel egy nagyot, és sóhajt föl. Marika, a tanítványa, korához képest fejlett, szerelmesleveleket csúsztat Zoli bácsinak, és incselkedik vele. Tanítás után ott- tartja, szeretgeti Zoli bácsi. Bár egyszer pofon ütötte őt véletlenül Zoli. Mikor a farka a Marika szájában volt, ő meg ráharapott. A ’megáll a kés a levegőben’ kifejezés elég gyatra próbálkozás visszaadni a pillanatot. „Akkor ez nem plátói szerelem? – kérdi a három faggató egyike. Hááát… A jutalma nem marad el: el kell játszania Marikát, a bőrébe kell bújnia, a többiek pedig Zoli bácsi. A „ne hugyozzon le már megint, Tanár bácsi!!!” sikoltás szinte kivágta a biztosítékot. Páran kimentek.
Az utolsó ember: Zsuzsi (Erdélyi Andrea). Nem kertel, köszönés után a lényeg kibukik: fasz. Csak így lazán, sokszor. Közlendőjét gyakran fűszerezi, helyettesíti ezzel a szóval. Kiderül, hogy fűvel-fával csinálja (kutyával is), hogy szeretetet adjon. Férjét megvezeti, bogyót szed, hogy ne legyen gyerek, a férfi magát okolja, öngyilkos is akart lenni, de Zsuzsi levágta. Boldogok, a nő szerint. A sikítófrász környékén Zsuzsi bekattan, és bibliai szöveget kezd idézni (sanszos, hogy a Jelenések Könyve trip-gyűjtemény, vagy Pilinszky). Elviselhetetlen hangon sikít és hörög, legszívesebben kimennék, de nincs még vége. Kapunk az arcba egy kis vérzuhany-féleséget, Tibor gatyára vetkőzik, később behozzák egy félbevágott olajoshordóban, magzatpózban. Olajoshordóból bölcső, Halleluja- dal éneklése, Tibor megkorbácsoltatik egy paplanhuzattal, Zsuzsi kutyapózban sír bele a mikrofonba. Fény le. Taps nincs, majd bátortalanul elkezdődik, de nem válik vassá. Gyomorgörccsel kifele.
Zseniálisan építette fel a társulat a darabot. Az első infantilis hülyéskedés, melyben a humor egyik forrása a férfiúi genitália sokszori emlegetése, alaposan megágyaz. A közönség röhög, figyel, ráhangolt a darabra. Vezethető. És a verbális terror, amit kaptunk, mélyre hatol. Nem lehet előle menekülni, elfordítanád a fejed, de nem. A lányok pongyolában, a fiúk pizsamában vallatják egymást, lenyűgöz, és elborzaszt, ahogy ők négyen uralják az egyszerű színpadképet, ahol mindig csak egyikük látható a történetek közben. A többiek, hárman, a nézőtéren elszórva, közülünk szólnak ki. Akár mi is lehetnénk a kérdezők/vallatók. Akár mi is ülhetnénk azon a széken a lámpa/zuhany alatt. Akár rólunk is szólhat a darab. Akár mi lehetünk ezek a…
A csapat egyértelműen elérte a célját. Rossz szájízzel hagytam el a Kamarát, és egész éjszaka az élet nagy dolgain rágódtam: emberi sorsokon, helyzeteken, vagy hogy mire föl olyan rohadt drága a Dante évek óta, és ilyenek. Ezúton is köszönöm Urbán Andráséknak ezt a felejthetetlen magamba nézést.
Urbi et orbi: magamon kívül és belül.
gatamaran (ilovepecs.hu, 2008.)
