Érzékek tragédiáiA Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Budapesten
...
A társulat vezetője és szellemének meghatározója Urbán András. Ez alkalommal is az ő munkája, a Turbo Paradiso mutatkozott a legerősebb produkciónak, kár, hogy a Szkénében, ahol az Alternatív Szkéné Találkozónak is részeként játszották el, elég kevesen voltunk rá kíváncsiak. Igaz, a múlt évben látható volt már Szegeden, a Thealteren és Budapesten is a Kortárs Drámafesztivál keretében, de azért nem hiszem, hogy már mindenki látta, akit érdekelhet. Csak hát éppen borzasztóan nagy a felhozatal színházi különlegességekből. A Turbo Paradiso azonban nem közönséges különlegesség, hanem valóban különös erejű színház. A délszláv háborúk nyomán, Danilo Kist megidézve, az elembertelenedés új módjait, mondhatni újabb szakaszát jeleníti meg. Kínzó és kínzott nemcsak fölcserélhető, mint Örkény Pistijében gyilkos és áldozat, hanem módszeresen csereberélik is a szerepeket, a szenvedő fél irányítja kínzóját, mintha az egész puszta játék volna, mint ahogy a színházban az is. Ők a férfiak, a katonák. A nők egyenruhájukból kibújva, megrázóan emlékeznek a rajtuk elkövetett erőszaktételekre, később ugyanők a napozás élvezetéről rövidesen az orgazmus módjaira térnek át. Társadalmi, gazdasági, politikai vonatkozások nem látszanak, ezekre legfeljebb dalok, táncok, folklór és mozgalmi költészet emlékeztetnek. A technikai civilizációt fölfújható guminő és gumibárány képviseli, az angyalszárnyakat sövénynyíróval metszik le és avarszívóval takarítják el. A borzalmak, a szörnyűségek az emberi természetből, nem a lélekből, hanem a zsigerekből, az érzékekből fakadnak. Befejezésül egy utolsó szerepcsere bizonyíthatná ezt, legalábbis korábbi beszámolók erről tanúskodnak. A színészek fehér alsóneműbe öltöznek át, és kosárkákban szép nagy, érett paradicsomokat adnak a nézőknek, hogy dobálják meg őket. Bizonyára magunkon kellene tapasztalnunk az agresszív ösztönök felébredését kicsiben. A Szkénében talán kevesen voltunk ahhoz, hogy a csordaszellem eléggé áthasson - a dobálódzás inkább játékos feloldásnak érződött az átélt szörnyűségek után.
...