Izzó világba zárt homokszemekA Kosztolányi Dezső Színház The Beach című produkciója zártkörű bemutatójának reflexiói
Aztán jön a zene, a sötétség, a szín marad, csak a játék változik, degeneráltak ütlegelnek homokkal teli koromfekete zsákokat, majd a 6 reflektor által körülkerített játékterületre szórják annak tartalmát, miközben zagyvának tetsző életszegmenseket idéznek fel és kialakítják a langyos, lassú őrület felületét, a strandot. Apró, gyöngyöző homokszemekbe heverednek a napfürdőzők, testüket befedi a reflektor-napfénybe villámló csillámpor, csöndbe borul a part, a négy ember pedig mintha modell-imázst öltene magára, nyújtózkodik egy-egy reflektor-nap felé, szinte érezni a barnulást. A perzselő „napfény”, a visszacsillanó homokszemek és a nyugodt mozdulatlanságba tekintő tétova túlvilági tekintetek testetlen, de annál érezhetőbb, már-már szívbe markoló feszültséget, várakozást ültetnek a szintén elmerengő, színészeinek világába tartó, csaknem vágyakozó néző szívébe.
A Camus-regény eredeti címe Idegen, és a kívülállás, az idegenség is beszüremlik a színpadra, legfőképpen a Meursault-i monológok során, amikor a napsugarak őrjítő erejét, a vakító fényt, a homok izzó forróságát emeli piedesztálra, miközben a monologizálót szorosan öleli a magány, az egyedüllét, a többi embertől való elszakadtság, ön-elrekesztés.
Telis-tele az előadás nehéz, kemény érzésekkel, negatív életszemlélettel, fájdalommal és kínzással, mégis mindenért kárpótolnak bennünket a kitartott, „napsütötte” pillanatok, a csönd és a zene karöltése, a képek, amelyek ihletettséget, lelki forrongást, borzongó szédületet gerjesztenek, harmóniájukkal hízelegnek szépség- és örömigényünknek.
Török Arnold (Magyar Szó, 2009. november 17.)
