Szerbek, Balkán, kell-e ennél többet mondani? Amikor ezek a szavak éppen nem az őrületre asszociálnak, akkor viszont a zsargonban valami szupert jelentenek, miáltal igen komoly következtetések levonására sarkallnak ennek a népnek és területnek a pszichológiáját illetően, hiszen a XX. század végén lezajlott erőszakos események miatt a világbeli népszerű(tlen)ségük szédítően nőtt. Lehet-e erről a színházban úgy beszélni, hogy az művészetként jelentős, de eközben szokatlanul elkötelezett legyen, és a témát és annak aktualitását mégse közhelyesítse, se szemtelenül (piacilag-üzletileg) kiaknázza? Ez a kérdés merő retorika marad, ha választ Urbán András Turbo Paradiso című előadásában keresünk.
Urbán harmadik darabja a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban a „városnak és a világnak” szóló kinyilatkoztatás modellje szerint, azaz az Urbi et orbi c. előadás mintájára készült, amellyel a rendező előző darabjainak nagyfokú hermetikusságából kifelé fordult, a város és a világ felé.
A provokáció, a felszólítás a beavatkozásra megint mind belül (a színészek körében), mind pedig az előadáson kívül (a közönség esetében) kulcsfontosságú, éppen annyira, amennyire a kijózanodás/katarzishatás, amelyet a sajátos hipnotikus pszichiátriai módszerek (a fény, ismétlések, ritmus), a szembesülés (igaz történetek), a projekciók (leleplezés és az illúziók kiteljesítése) idéznek elő...
Nem szabad szem elől tévesztenünk az ismételt eltérést az irodalmi modelltől – „hommage á Danilo Kiš”. A Kiš valamelyik szövegének tolmácsolásából született előadás megtekintése után ezt inkább úgy érthetjük, mint „bosszút” az ő nevében, mint (még) egy groteszk párhuzamba állítását szerbeknek és magyaroknak a háború alatt-után.
A megszemélyesítés, ami lehetne egyetemes is, hisz az előadók katonanadrágokban és pólókban lépnek elénk, megszűnik annak lenni a népi/hagyományos dalok (korrepetítor: Irena Kovačev) és a Dinár-hegység néptáncai (koreográfus: Marin Jaramazović) miatt. Az időbeli mozgás a partizán- és a kommunista dalok átvétele révén bontakozik ki. Érdekes, hogy elsősorban szerbül énekelnek, de a partizándalok magyarul is elhangzanak (nesze nekünk egykori testvériség-egység – a „véletlenek” iróniája). A hiperbolikus dallikázást további újfolklór „gyerek” (vagyis pimasz) dalocskák dúsítják (és íme az „új” generációk iróniája).
A folklór mellett, illetve azt váltva kínzásjelenetek, valamint áldozatok elbeszélései kerülnek előadásra. Az előbbiben kizárólag férfiak vesznek részt, míg az utóbbiban kizárólag nők, mintegy jelöléseként a születésből/nemből következő szenvedések hasonlóságainak és különbségeinek, valamint a két világ nem-egybevágóságának. A kínzók (nők és mások helyett) saját társaikat teszik áldozattá, arra ösztökélve őket, hogy a kínzás jeleneteit eljátsszák, miközben a hóhérok elég gyakran öltik fel az áldozatok szerepét. Ezzel Urbán éleselméjűen elkerüli a realizmus csapdáit és erőteljes szimbolikus áttétellel a vérszomjas figurák világát a deviancia, homoszexualitás és szadomazochizmus felé tolja el, amivel mindennél inkább kihangsúlyozza a gonosz lényegi impotenciáját. A nők, másrészt, még megerőszakolt testtel és lélekkel sem riadnak vissza attól, hogy versenyezzenek, ki szenvedett többet, vagy hogy saját gyermekeik szerepében tovább keringjenek az erőszak, a születési hátrány és a gúny tárgyává válás ördögi körében.
A birkák és disznók központi szerepet játszanak, minthogy velük és általuk teszik érzékletessé a szereplők Urbán András Turbo Paradisóját, allegorikusan tragikomikus érzelmeket váltva ki a nézőkből. Ettől nem esik távol annak szubverzív lehetősége, hogy ezeket az állatokat (kárukra) úgy olvassuk, mint a jellegzetes mentalitáshoz-földrajzhoz kötődő emberrel egyenértékűeket.
Mint elhagyhatatlan elemei legutóbbi előadásainak, a Turbo Paradiso létrehozásakor a kiváló rendező, Urbán András leghatékonyabb fegyverei megintcsak rendkívül kifejező színészei: Erdély Andrea, Béres Márta, Mikes Imre Elek és Mészáros Árpád, akiket ezúttal jelentősen megerősített és felfrissített Kokrehel Júlia és Mészáros Gábor.
Igor Burić (
Dnevnik, 10.11.2008)
fordította: Bakos Petra
