A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház mintha a városban elfoglalt helyével is a saját poétikáját fejezné ki. Egy félig kivilágított utcából nyíló még sötétebb kapunyíláson keresztül egy udvarba jutunk, itt gyülekezik a válogatott közönség: azok, akiknek kellően kifinomultak az érzékei Urbán András színházi nyelvéhez. Mintha Ljubiša Ristić Szabadkája a többértelműség felkutatandó réseivel még mindig létezne. Urbán András a belgrádi közönségnek az ezévi BITEF-ről lehet ismerős, ahol három darabbal is szerepelt a fő- illetve a kísérőműsorban, ezek az Urbi et orbi, a Brecht – The Hardcore Machine és a Sabirni centar c. előadások. A Turbo Paradiso bemutatóján, november 9-én a színház egyben tizennegyedik születésnapját is ünnepelte.
A világ militáns alapvetésű. Brecht epikus színházának olyan elemeit alkalmazva, mint az elidegenítés, a néző szembehelyezése a cselekménnyel, valamint az aktív gondolkodás és a néző részvételének kikényszerítése, Urbán András folytatja azoknak a témáknak a feldolgozását, amelyeknek már az előző két előadásában – amelyeket a BITEF-en láthattunk – is megszállottja volt, ezek pedig az erőszak mechanizmusa, a gonosz illetve azok a feltárási módozatok, melyek révén a lehetséges igazságok valamelyike lemeztelenedik.
Egy hadi felszerelésbe öltözött férfi felfújható gumibabát hoz be az üres színpadra, majd héliumot pumpál bele. Ez egy olyan baba, ami a sexshopokban kapható. A tárgyak túlnyomó része funkciója révén válik jelenvalóvá. A ma Évája úgy teremtetik, hogy a katona lába a pumpán, aztán a mozdulat egyhangú ismétlésével a tevékenység értelmetlenné válik és elidegenítő hatást kelt. Ádám zsinegen húzza Éva-babát, és eltűnnek, kiűzetve a turbo-paradicsomból. Egy katona pontos utasításokat ad egy másik katonának, hogy az hogyan kínozza őt. A kínzó és az áldozat kapcsolata szadomazochista viszonnyá alakul át. Az „élvezet” tetőpontján szerepet cserélnek. A világ alapvető struktúráinak megsemmisítésével az ember önmagát számolja fel. A következő pillanatban a mesterkélt masírozás kólóba, az emberiség civilizációs táncába torkollik.
Az előadás alcíme: Hommage á Danilo Kiš. Az elnyomó rendszerek és a nyomonkövetés motívumai, melyek a vizuális jelzésekben is felbukkannak, Danilo Kiš Borisz Davidovics síremléke című művére utalnak. Három nő ül egy szál alsóneműben a székeken, és arról beszélnek, hogyan erőszakolták meg őket. Az elbeszélés egyöntetű tónusa, valamint a brechti színház a színész és a játszott karakter eltávolításáról szóló klasszikus posztulátumának követése révén még erőteljesebben hatnak.
A pornóipar objektumai a menekvés egyetlen lehetséges formáját jelentik. Még a szexuális izgalom is, ami a kielégülés egyetlen elérhető módjaként tűnik fel manapság, pótlékok formájában van jelen. A keresztény diskurzusra való utalással Urbán András az ember önmagára találásának lehetetlenségére mutat rá. A menekvés egyedüli útja az önkielégültség. A kommunikáció ellehetetlenülése bizarr pótlékokat eredményez. Csakis a lövöldözés hangjának utánzásából bontakozik ki dal. Az orgazmus leírása hisztériás visítozásban kulminál. Mesék léte (a Hófehérke-jelmezbe egy férfi bújt) (nem) lehetséges. Kólóba átforduló masírozás és szadomazochista játékok váltakoznak. Az áldozatok élvezik saját megalázkodásukat, egy pillanatban még disznóvá is változnak. A megalázottak kiélvezik tehetetlenségüket, hogy csakhamar átvegyék az elnyomó szerepét.
A kificamodott világ működése úgy felgyorsul, hogy egy lehetséges egyéniség létrejöttének lehetősége is szertefoszlik. Az emberek közé érkező angyal szárny nélkül marad, pihéit az emberek felporszívózzák. A poszt-posztmodern rendszer dekonstrukciója olykor ördögi vonásokat mutat.
Gondolják el: az „angyal bukása” az előadás vége, majd a színészek a közönség körében paradicsomot osztanak, miközben pontos utasításokat adnak saját megtámadásukhoz. Azáltal, hogy a közönséget a domináns elnyomó szerepébe helyezi, aki mosollyal arcán dobálja a színészeket, Urbán lemezteleníti azokat a mechanizmusokat, melyek következtében a legkisebb ösztönzés is elég, hogy az emberben felébredjen az állati. Néhányan megpróbáltak kimaradni belőle. Mégis, mikor látták a maradék paradicsomot a feléjük nyújtott tálban, vágyat éreztek, hogy bevessék. Nincs tér, hogy fellélegezz. András letépi a rétegeket a teljes öniróniáig. És nem is lehet semmilyen tér. Lehet, hogy éppen ott ketyeg melletted egy bomba.
