,,Művészi hitvallásom egy kiváló társulatban gyökerezik''

A megmaradt érvényességről - Urbán Andrással irodalomról és színházról

Előre menekülök

Interjú Urbán Andrással

Boldog bolondok - Erdély Andreával és Mikes Imre Elekkel diploma-előadásukról

Megmarcangolt, átértékeltetett - Béres Mártával a Lepkegyűjtőről

Desiré villamosa

„Kultúrponttá szeretnénk válni”

A színészet egy különös életforma - Interjú Erdély Andreával

Szárnyaló gyermeki képzelet - Interjú Mikes Imre Elekkel

THEALTER / Webnapló - A kisinyovi rózsa

Ana Isaković: Brecht Hard Core bez prestabka (Kritika koja hoda)

Ana Tasić: Naličja ljudskosti (Politika)

Barbara Fuchs: A megcsömörlött Brecht (Zitty Berlin)

B. Trebješanin: Veče Andraša Urbana (Politika)

demKata: Sok bűnöző kis helyen is... (Kisvárdai Lapok)

Dragana Bošković: Irod nad irodom (Danas)

Igor Burič: 14. INFANT: Limbo devedesetih, ili bilo kojih drugih (Dnevnik)

Kitapogatni a bennem történő előadást (Csiky Gergely Állami Magyar Színház)

Molnár Gál Péter: Vers szöveg nélkül (Népszabadság)

Nánay István: Gulág-musical (Revizor)

Nataša Tepavčević: Brecht.The Hardcore Machine (Kritika koja hoda)

Sanela Radisavljević: Tela bez duša (Kritika koja hoda)

Ulrike Borowczyk: Brecht és az 1953-as felkelés (Berliner Morgenpost)

Sirály - Urbi et orbi

sisso: The Beach (Magyar Narancs)

vmr: Ha homok kerül a bikinibe (Kultúrpart)

Ana Isaković: Urbi et Orbi, udobnost pre svega (e-novine)

Ana Tasić: Traganje za izgubljenom nevinosti (Politika)

Baranyai Richárd: Urbi et orbi avagy mondjuk el mindenkinek (Pszeudo.hu)

gatamaran: „Tízet találtam, tíz hibát…” (ilovepecs.hu)

Horváth Attila: Urbi et orbi (epresso.hu)

Ian Herbert: Interrogation (42. BITEF)

Iodi Renáta: Szappan a szájba (Hamlet)

Jászay Tamás: Félig üres, félig tele (Revizor)

Kalapos Éva Veronika: 'Elhallgatni és hazudni nem ugyanaz?' (Z'Art.Kor)

Markó Róbert: Ha vallani kell (Ellenfény)

Miklós Melánia: Te mit (nem) szeretnél elmondani?

Molnár Gál Péter: Négy színész (Népszabadság)

Nataša Pejčić: Živost, hrabrost i svežina (Dnevnik)

Nyemcsok Éva Eső: THEALTER / Webnapló - Urbi et Orbi

Szabó Nóra: Majdnem Pilinszky János (Terasz.hu)

Szemessy Kinga: Öndialóg (7. KDF Budapest)

Markovics Annamária: Lesben áll egy cápa... (Magyar Szó)

Miklós Melánia: Szabad a strand (Revizor)

Rick Zsófi: POSzT. A mi fesztiválunk (Fidelio)

Bene Zsuzsa: Lecsendesedtek a lelkekben zajló viharok (hír6.hu)

Kelemen Kristóf: Szerbiától Manhattanig (Kikötő Online)

Papp Tímea: Túlélési gyakorlatok (Revizor)

Szabó Palócz Attila: Paradicsomzápor (Magyar Hírlap)

Tijana Spasić: Izazivanje katarze (Ludus, e-Balkan)

Zappe László: Érzékek tragédiái (Népszabadság)

Ana Tasić: Postdramske predstave (Politika)

Boldog Zoltán: Szálkák a színpad alól (Irodalmi Jelen)

Igor Burić: Evo čoveka, evo njegove smrti (Dnevnik)

Nataša Pejčić: Surovost, snaga, poetika i nostalgija (Dnevnik)

Sz. Deme László: Végső illúziók (Revizor)

Tóth Ágota: Idegen – reflexiók (Symposion-line)

Goran Cvetković: Sardinija (Radio Beograd 2)

Markovics Annamária: A szép életnek cikóriaillata van (Magyar Szó)

Markovics Annamária: A játék közepén atombomba robban (Magyar Szó)

Bakk Ágnes: A beach-feeling (Ellenfény)

Ana Tasić: Postdramske predstave (Politika)

Igor Burić: Odraz za (novu) meru (Dnevnik)

Igor Burić: Plaža za umetnost i očišćenje (Dnevnik)

Tanja Šljivar: TEATAR FEST - peti dan

Török Arnold: Izzó világba zárt homokszemek (Magyar Szó)

Goran Cvatković: The Beach - Plaža - Strand (Radio Beograd 2)

Igor Burić: Grupno do izlečenja (Dnevnik)

Pressburger Csaba: Az élet nem karaoke-parti (Híd)

Ana Tasić: Az illúziók ripityára zúzása (Politika)

Goran Cvetković a Terápiáról (Radio Beograd 2)

Török Arnold: Segítünk nektek, avagy a mosolyterápia (Magyar Szó)

Ana Isaković: Elnyomók és áldozatok - szerepcsere (e-novine)

Goran Cvetković: Turbo Paradiso (Radio Beograd 2)

Igor Burić: Groteszk párhuzam (Dnevnik)

Tamara Đorđević: Urbán András (po)etikája

Pressburger Csaba: Rom (Családi Kör)

Sirbik Attila: H.O.P.T.A.G. paradicsom (Symposion-line)

Török Ákos: Turbo Paradiso (Z'Art.Kor)

VMR: Végtelen orgazmus paradicsomszósszal (Kultúrpart)

Goran Cvetković: Urbi et orbi (Radio Beograd 2)

OtO OnO: Te miben alszol? (Z'Art.Kor)

Török Arnold: Mássággá torzult szerelmek (Magyar Szó)

Gerold László: Hűtlen hűség (Híd)

Bakos Petra: Mit érdemel az a bűnös...? (Symposion)

Bakos Petra: Számtalan számosnak (Symposion-line)

Orcsik Roland: A korbács kegyelem íze (Criticai Lapok)

Mikola Gyöngyi: Belépés az ördögi körbe (Apertúra)

Sirbik Attila: Mi minden a test (Symposion-line)

Mindent lehet és semmi sem lehetséges

13. INTERNACIONALNI FESTIVAL ALTERNATIVNOG I NOVOG TEATRA

Hontalan Iván: Hőalter (Terasz)

A megszelídítés folyamata

Kicsomózás – A bestia ellágyulása (zárójelezve)

Ma-makranc-makrancos

Pénz és szerelem

,,Símítsd ki, pfuj, morcos szemöldököd, S dühödt szikrát ne hányjon a szemed...''

Nyemcsok Éva Eső: THEALTER / Webnapló - Brecht - The Hardcore Machine

Plath-mítosz

Török Arnold: Játék a rémálmokkal (Magyar Szó)

Végel László: Balkáni magyar

Török Arnold: Ólomlepelbe takartan, betonfalak mögé zártan (Magyar Szó)

Tom Mustroph: Miniatűrök

Gerold László: Úgy van, semmi sem biztos

Egy színház, két eset

Portrék az őrületről

Egy rendező másik (h)arca

Egymásba rejtett világok csendessége

Fesztivál és városnézés

Unus testis nullus testis

Mindent ripityára törtünk

Gerold László: Hűtlen hűség (Híd)

2008.01.06.


  Az előadás címe inkább a városnak és a világnak évente elmondott, a  rendszeres újesztendei tévéközvetítések által is ismertté vált pápai áldást idézi fel bennünk, mint Pilinszky János azonos című színművét, amely másik három drámai szöveggel (Gyerekek és katonák; íremlék és Élőképek) együtt a költő Végkifejlet (1974) című kötetében jelent meg, s amely ezekhez hasonlóan csak nagy ritkán kap(ott) színházi nyilvánosságot, akkor sem a „nagy” színházak, hanem a színházi kísérletek iránt fogékony rétegközönség érdeklődésére számító társulatok jóvoltából, s mindenekelőtt a két hosszabb szöveg, a Gyerekek és katonák s az Élőképek.
  Ennek fényében nem meglepő, sőt, egyenesen természetes, hogy  színházi életünk leginkább kísérletező színháza Pilinszky János Urbi et orbi című jelenete alapján készült előadással lépett közönsége elé. Igen, a mű alapján (a színlapon olvasható: „Pilinszky János azonos című darabját fokozatosan mellőzve”), mert nem Pilinszky művét viszik színre, ebből csak néhány mondat hangzik el (Heiner Müllertől  vett monológgal együtt), hanem a bűn, a bűnhődés és a megtisztulás stációit megjelenítve szólnak (igen intenzív színházi nyelven) a jelenet sugallta szeretet utáni emberi igényről, vágyról. Ebben a tekintetben az előadás hű Pilinszkyhez,  Ugyanakkor hűtlen is hozzá, mert az előadás  nem az agonizáló Fehér pápa s őt a vallási trónon felváltani hivatott Fekete pápa vitája, hanem négy egyszerű, hétköznapi ember vallomása által szól a szenvedést kiváltó bűnről és a megtisztulás igényéről. Az előadás utolsó mondata: „Korbácsolj meg!”
  Ha Pilinszkynél keresnénk ehhez a folyamathoz szövegbeli fogódzókat, akkor talán a Fehér pápa  néhány mondatára hivatkozhatunk: „Minden, ami szenny és éltető víz volt bennem, menekül tagjaimból.” – „A kín leterített. Palástomon a testi szenny egybemosta a liliomokat. Ezen kívül semmim sincs többé. Egyedül olykor-olykor az enyhület. Hajnalban a szemközti háztetők s a fák rendezett és rendezetlen fekete rajzában a nap, mint egy feltört madártojás.” – „Úgy szeretnék már szembetalálkozni Istennel.” A Pilinszky-szöveg két pápája helyét az előadásban két férfi és két nő foglalja el. Mind a négyen interjúban vallanak. A kérdéseket a betanultság ellenére is improvizációnak tűnő/ható formában a közönség soraiban ülő, illetve a színpad szélén álló másik három szereplő teszi fel. Így utal a rendezés arra, hogy akár mi is kérdezhetnénk, de arra is, hogy – mivel  sorainkból kerül ki a következő interjúalany – ebben a kegyetlen faggatósdiban mi is sorra kerülhetnénk, illetve arra, hogy lényegében színházról van szó, színházban vagyunk, előadást nézünk.
  Mind a négy kérdezettről kiderül, hogy életük merő alakoskodás. A szende, szép és okos Móni (Béres Márta) álszent, aki a látszat ellenére a testi vágy megszállottja, s akit a kérdezők, miután záporozó kérdéseikkel őszinte megnyilatkozásra bírnak, arra kényszerítenek, hogy mintegy bűneitől való jelképes megtisztulásul szappannal mossa meg a nyelvét. Az  önvizsgálatra kényszerítés folyamata ismétlődik meg a további három szereplő esetében is. Tiborról (Mészáros Árpád), a fegyelmet magára erőltetett hivatalnokról kiderül, hogy a merev külső a vágyott szeretethiányt hivatott pótolni vagy inkább leplezni. Jelenete végén ő egy hosszában félbevágott hordóba bújik, összekuporodik, mint egy magzat az anyaméhben, mintegy jelezve ezzel, hogy újjá kellene/szeretne születni ahhoz, hogy más életet élhessen, ehhez azonban meg kell tisztulnia. Ezt jelképezi a jelenet folytatása: négykézlábra ereszkedik s tűri, elszenvedi, hogy társa vizes kötéllel megkorbácsolja (igazi fizikai próbatétel!). Zoltán (Mikes Imre Elek), a tanár vétke a pedofília. Zsuzsáé (Erdély Andrea) pedig a nimfománia. Hogy az előbbi vétkeknél az előadás azt is, ezt is súlyosabb bűnnek ítéli meg, azt a két jelenet záró pillanata jelzi. Zoltán – miután egy fekete műpénisszel kell felidéznie az alig tizenegy éves Marika elcsábítását – vezeklésként rángó - görcsöt idéző produkciót mutat be. Zsuzsa pedig, akinek minden második szava fasz, hogy „nyelve” megtisztuljon, artikulálatlanságba torzuló többperces üvöltéssel demonstrálja szenvedését s megtisztulási vágyát. Ebben a
jelenetben nyer igazi értelmet az előadást műfajilag pontosítandó meghatározás: „verbális textuális oralitás”.
  A négy élettörténet, amit közös megtisztulási rítus zár le – ennek végén mondja Zsuzsa: „Korbácsolj meg!” – azt a Pilinszky-gondolatot fejezi ki, amit az író Az isteni dramaturgiáról című esszéjében így fogalmaz meg: „Minden emberi élet keletkezés és elmúlás párbeszéde, szükségszerűen drámai felépítésű.” 121
  Ezt a drámaiságot fejezi ki az előadás, melyben Urbán András rendezésének erénye, hogy miközben Pilinszky szövegét arra használja fel, hogy urbi et orbi közhírré adja a bűnről, a szenvedésről és a megtisztulási vágyról szóló színházi példabeszédét, s hogy gondolatilag feszes előadásba szerkesztette a költő-drámaíró szövegének néhány részletét a spontán rögtönzésszerű, négyszeri kegyetlen kérdés-felelet „játékkal”, sikerül színészeit a szenvedélyes kérdezés pozíciójából az intenzív átélés eksztázisába emelni. Ebben Béres Márta és Mikes Imre Elek vallomása a naivságból adódó humorból keveri ki a tragikum színeit, míg Erdély Andrea és Mészáros Árpád esetében a szerepformálás kiindulópontja a humor helyett az erőltetett, de fokozatosan vagy gyorsan feladott, leleplezett önfegyelem.
  Kegyetlen, de mélyen emberi előadás.
  Élet-színház.

Gerold László (Híd, 2007. október)
oldal tetejére