Mozgásszínház, alternatív színház, vendégelőadók a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban - Áprilisban bemutató Berlinben
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház számára nagy előrelépést jelent a saját terem, a saját színészgárda. A társulat önállóan alakíthatja repertoárját, ezáltal a közönséggel is élőbb, közvetlenebb lehet a kapcsolata. Egy hónap alatt annyi programjuk volt, mint amennyi az előző helyükön egy év alatt. A látogatottság szinte százszázalékos. A színház csapata pedig továbbra is nagy lendülettel folytatja a munkát. Erre utal új szlogenjük is: nincs megállás!
- A jó színház, a művészi értelemben vett igaz színház kialakítása a célunk. Szabadabb, alternatív, kísérleti produkciókat tervezünk. Ezektől a szavaktól nem kell megijedni. Mindez jó dolgot jelent. Nem a zsánerek határozzák meg, hogy jó vagy nem jó egy színházi előadás, hanem, hogy megérinti-e a nézőt, kommunikál-e a közönséggel - hallottuk Urbán Andrástól, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatójától. - Reméljük a város egyik kultúrpontja lehetünk. Ezt segítheti elő, hogy színházunkban nemcsak előadásokat láthatnak az érdeklődők, hanem egyéb rendezvényeket is. Irodalmi, zenés esteket ezután is szervezünk. Ami újdonság: februárban indul a Desiré villamosa elnevezésű projektumunk, amelynek keretében vendégelőadók a mozgásszínház, az alternatív színház világában születő produkciókat mutatnak be. Olyanfajta előadásokat, amelyeket a szabadkai közönség eddig nem láthatott. Tehát egyfajta nyitottságot próbálunk megvalósítani. Februárban Fehér Ferenc budapesti táncos lép fel nálunk, majd a Gemza Péter-Mezei Szilárd duó Hét lépés című produkciója tekinthető meg. Megbeszéléseket folytatunk Pintér Béla és társulatával, valamint a Keszég László vezette Pont Műhellyel. Felfokozódott a vendégszereplés a részünkről is. Folytatjuk a Budapesttel kialakult együttműködést, és hazai fellépéseink is lesznek többek között Újvidéken, Óbecsén, Magyarkanizsán. Tehát van egy alapvető érdeklődés a színházunk iránt. Ami az idei évre tervezett színdarabokat illeti február 10-én mutatjuk be Mrożek Tango című művét, melyet Puskás Zoltán rendez, majd a MASZK Egyesület érkezik hozzánk egy előadással. A berlini Acud Theatar, az Urbán András Társulata és a Kosztolányi Dezső Színház koprodukcióra készül. Brecht Elégiák ciklusa alapján készül a Brecht the hardcore machine című darab. Március ötödikén ötnapos tanulmányútra utazunk Berlinbe. Ott kezdjük a próbákat, majd itthon folytatjuk a munkát. Április 18-án lesz a bemutató Berlinben, és az első öt előadást is ott fogjuk játszani. Tervezünk hétvégi előadásokat is. Tudatosítani szeretnénk az emberekben, hogy hétvégén színházba járni jó. Mert miért ne indulhatna a szombat esti program egy színházlátogatással? El kell mondanom, hogy a Kosztolányi Dezső Színház még mindig nehéz körülmények között működik, de úgy állunk hozzá, hogy a panaszkodás helyett inkább keressük az utat, amelyen sikeresen haladhatunk.
TÁPAI Renáta
Megjelent a Magyar Szó 2007. február 3-4-ei számában.