A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház az évad első bemutatójaként Shakespeare vígjátékát, a Makrancos hölgyet vitte színre, Urbán András rendezésében, A bestia megszelídítése alcímmel. Az alábbiakban dr. Franyó Zsuzsanna kritikáját közöljük az előadásról:
A bemutatott előadás címe is eltérő az eredeti Shakespeare-i címtől. Tehát nem A makrancos hölgyet hirdette meg az előadás beharangozásaként, hanem A Makrancos Kata főszereplő nevét, mégpedig Makrancos Kata — a bestia megszelídítése címen. Ebből már következtethetünk arra a tényre, hogy módosítottak a szövegen, hisz tudjuk, hogy a Kosztolányi Színháznak egy sajátságos közlendője van valóságunkról, ami mögött sajátságos vélemény rejlik erről a közösségről, amelyben élünk — élni kényszerülünk. Bizony-bizony mi itt makrancos bestiák között élünk; szélesebben egy bestiális világban élünk, embertelenül durva, önző komisz, állatias, gyilkos világban, ahol ki-ki a maga módján megpróbál idomár is lenni, meg zsarnok egy személyben —hát ebből vagy az egyik sikerül vagy a másik marad meg. Ilyen szempontból aktuális ma ez a shakespeare-i mű itt és Urbán András ezt az utat vezeti végig előadásában színészeivel szellemesen, jó ritmusban, jó felépítésben — mindenekelőtt jó szövegtömörítéssel, amelyben nyilvánvalóan a dramaturgnak Góli Kornéliának is jelentős szerepe volt. Tehát ez a körülbelül 1593-ban íródott 5 felvonásos vígjáték, amelynek még előjátéka is van. Ezt az előjátékot — a színháztörténetből is tudunk — ritkán játszották, hisz annak tartalma, hogy a megleckéztetett makrancos leány történetét egy állord előtt játszák el alkalmi komédiások — egy nagyúr tréfaűzéséből eredően — többnyire elhagyták a színházi előadásokból.
Urbán az előadás látványtervezőjével Varga Tündével vizuális módon remekül oldotta meg az előjátékot. A ,,komédiások'' állandóan a színen vannak egy plexyglass mögött és onnan lépnek ki a jeleneteikre. Tehát a néző látja a háttértörténetet is , azt, hogy készül Kata (G. Erdélyi Hermina), Bianca (Béres Márta), Petruchio, az idomár (Pálfi Ervin), Baptista, a pádovai úr, a két leány apja, (Csernik Árpád), továbbá a kérők és szolgák csoportja, Molnár Zoltán, Mészáros Árpád, Mikes Elek Imre, Mess Attila, Gregus Zalán, Kocsis Endre, Úri Szűcs Szilvia, várva a jelenetre, amikor is a történeteket eljátszák.
A történetek interpretációja pedig nagyon színes és többrétegűen árnyalt. A hatalmat bitorlók megalázása következetes vonalvezetésű — hisz a megszelídítési folyamatban odáig mennek, hogy munkásruhába öltöztetik a makrancos úrilányt, dolgoztatják, szinte földbe tiporják — látványában valóságosan is mert egy talicskányi földet dobnak rá. Igazságszolgáltatás van az előadásban, hisz a zsarnok elnyeri méltó büntetést, jutalmát. Hát ezek a mi vágyaink. Csakhogy útközben az is kiderül, hogy az áldozat sem szent. A zsarnok G. Erdélyi Hermina, az áldozat annak szerepbeli testvére Béres Márta. Apjuk Csernik Árpád sem ártatlan és az idomár Pálfi Ervin sem. Remek színészi négyes a kitartott szünetekkel, pontos váltásokkal, az egymásra építkező hangulatátvitellel, az őszinteséggel végtelenül meggyőzőek. Frenetikus ritmust diktált a rendező, amelyet az utolsó képig következetesen vezetett. De ott leült az előadás és más jellege lett. Megrázó, szájbarágó, szentimentális, talán még stílustörés is. Persze úgy is felfogható ez a befejezés. Hogy minden tüsténkedés hiábavaló, manipuláltak vagyunk és betanult szövegeket kell egymásnak mondanunk mint tette ezt a megszelídített bestia — lehet, olykor biztos, hisz feladjuk. Ha nincs más megoldás, a határozott kiállásnak nincs értelme. De a színpadon legalább kell más megoldásnak lenni a záróképben.
Na de jó előadás a Kosztolányi Színház előadása, amelyben jó színészi összjáték van, de mindig vannak a jók között még jobbak is és ez így van rendjén.
(Elhangzott az Újvidéki Rádió Szempont című műsorában)
FRANYÓ Zsuzsanna
Magyar Szó, 2006. december 30.-31., szombat-vasárnap
