Előre menekülök

Interjú Urbán Andrással

Boldog bolondok - Erdély Andreával és Mikes Imre Elekkel diploma-előadásukról

Megmarcangolt, átértékeltetett - Béres Mártával a Lepkegyűjtőről

Desiré villamosa

„Kultúrponttá szeretnénk válni”

A színészet egy különös életforma - Interjú Erdély Andreával

Szárnyaló gyermeki képzelet - Interjú Mikes Imre Elekkel

Elnyomók és áldozatok - Szerepcsere

Goran Cvetković - Belgrádi Rádió 2

Groteszk párhuzam

Urbán András (po)etikája

Rom

H.O.P.T.A.G. paradicsom

THEALTER 2008.

Végtelen orgazmus paradicsomszósszal

Mássággá torzult szerelmek

Te miben alszol?

Hűtlen hűség

MIT ÉRDEMEL AZ A BŰNÖS...?

Számtalan számosnak (részlet)

A korbács kegyelem íze

Belépés az ördögi körbe

Mi minden a test

Mindent lehet és semmi sem lehetséges

13. INTERNACIONALNI FESTIVAL ALTERNATIVNOG I NOVOG TEATRA

Részlet Hontalan Iván Hőalter című írásából

A megszelídítés folyamata

Kicsomózás – A bestia ellágyulása (zárójelezve)

Ma-makranc-makrancos

Pénz és szerelem

,,Símítsd ki, pfuj, morcos szemöldököd, S dühödt szikrát ne hányjon a szemed...''

THEALTER / Webnapló - Brecht - The Hardcore Machine

THEALTER / Webnapló - Urbi et Orbi

Plath-mítosz

Játék a rémálmokkal

Balkáni magyar

Ólomlepelbe takartan, betonfalak mögé zártan

Miniatűrök

Úgy van, semmi sem biztos

Egy színház, két eset

Portrék az őrületről

Egy rendező másik (h)arca

Egymásba rejtett világok csendessége

Fesztivál és városnézés

Unus testis nullus testis

Mindent ripityára törtünk

Ólomlepelbe takartan, betonfalak mögé zártan

2007.06.02.

A hatalom zsarnoki formáinak lélektelensége - Hidegleléses félelemmel a katarzisba

A közelmúltban került sor a Brecht - The Hardcore Machine című előadás szabadkai bemutatójára a Kosztolányi Dezső Színházban. A produkció ősbemutatója április 20-án a berlini Acud Színházban zajlott le, a német-magyar kulturális együttműködést támogató Bipolár pályázatra benyújtott programtervvel összhangban.

Az előadás Bertold Brecht Buckowi elégiák című versciklusának az 1953-as, a magyarországi 56-os forradalomhoz hasonló, vérbe fojtott németországi eseményekhez fűződő részleteiből indult ki, egy olyan lelkiállapotból, amire a szerző munkásállam-párti felfogásának gyökeres megfordulása erősen rányomta a bélyegét.

Régi, gyakran letűntnek hitt világba kalauzol bennünket a kis csapat (Béres Márta, Erdély Andrea, Mészáros Árpád és Mikes Imre Elek), a világháború után néhány esztendővel, amikor a megcsömörlések, a kilátástalanság béklyói közutálatba fúlnak, mindenki mindenkit ellenőriz, általános a bizalmatlanság. Az ebben a miliőben élő emberekre jellemző az állandó félelem, a remegés-reszketés általános létállapot, politikai fogollyá válni pillanatok kérdése, minden megnyilatkozás veszélyes, a falnak is füle van.

A menekülés lehetetlensége, a bezártság elviselhetetlensége tömeges őrületbe torkoll, a szemek vadul egérutat kutatnak, a testek rángatóznak, az esztelen ordítás halk nyöszörgésbe olvad. A Varga Henrietta által megálmodott mozgáselemek csak növelik ezt a mértéktelen sötétséget, a gyakori mozdulatsor-ismétlés pedig az amúgy is égbekiáltó tetteket, megalázást, gyűlöletet még hangsúlyosabbá teszi. A szövegvilág gyér, a mozdulatiság válik a legfrekventáltabb jelentéshordozó tényezővé.

A színpadból kiemelkedő, végtelenül lecsupaszított pódiumon, amely áthatolhatatlan betoncellák képét idézi, a díszletet és a jelmezt tervező Varga Tünde által munkásruhába bújtatott szereplők többször megválnak öltözéküktől, átvedlenek, ezzel is szimbolizálva a pozíciók felcserélődésének bármikor lehetséges voltát, pillanatok alatt bárki államkatonából a hatalom kegyvesztettjévé, közellenséggé válhat, és visszafelé ez a folyamat már sokkal kevésbé elképzelhető. Az elemlámpák fényében a játék töredezetté, villódzóvá alakul, a hányatott életek a szenvedés arcaivá torzulnak, a harc egyenlőtlen, a földbe tiport, megrugdosott, lemeztelenített ember a kutyával egylényegű, csaholása-nyüszítése eredménytelen, kőszívek falán visszapattanva dagad ólomlepellé a borzadály.

A nevetés és a mosoly, az ének és a beszéd is csak próbálkozás a kitörés, a megmásítás megoldhatatlanságának tudatában, a forrongó, eksztatikus bódulat néhány percre bacchanáliává fajul, de az átlényegülés, az átverés sikertelen, a szemek sarkában, a tekintetek üvegszerű kifejezéstelenségében mindig ott bujkál az ijedt toporgás, a vágyott/nem vágyott halál. Mindebbe a sodrásba, az emberi életek, lelkek csereberéjébe szervesen illeszkedik Mezei Szilárd zenéje, ami továbbmélyíti a kedélyborzolás és a kegyetlenség fokát. A szólamok mondatokká válnak, hangtalan gondolatokat közvetítenek, a létezés kibírhatatlanságának és mégis-akarásának torzonborz kísérői, a megpecsételődés megrázó hordozói.

Az előadás időszerűsége vitathatatlan, a környezet a közelmúltban jól ismert okokat szolgáltatott a párhuzam-állításra, a németországi történések friss, meglehetősen hosszadalmas hazai eseményekhez köthetők. A rendező, Urbán András is megtapasztalta ezek hátrányait és kerékkötőit, a kiszolgáltatottság, a félelem különböző formáit, a társulat németországi látogatása alatt az ottani emlékeket is csokorba fűzhette, és a honi-idegen impressziókból állíthatta színpadra ezt a megrémítő, elrettentő, elképesztően valósághű előadást. Kiváló színészi munka, az egész stáb együttlélegzése, a folyamatos összpontosítás, a folyton-jelenlét rendkívüli feladat, aminek megvalósításával a mondanivaló hitelessé érik, az egész produkció lázálommá, katartikus élménnyé lesz.

TÖRÖK Arnold

 

oldal tetejére