Igazgató

Műszaki személyzet

Pénztár

Stb.

Keszég László

Lénárd Róbert

Olivera Đorđević

Puskás Zoltán

Urbán András

Béres Márta

Erdély Andrea

Mészáros Árpád

Mészáros Gábor

Mikes Imre Elek

Antal László (design)

Molnár Edvárd (fotó)

Urbán András - Rendező


http://www.urbanandras.com/
   

1970. október 4-én születtet a vajdasági kisvárosban, Zentán. Elemi, illetve középfokú jogi technikumi tanulmányait itt végzi. Tizenhét évesen önnálló színházi és irodalmi alkotóműhelyt indít, ahol mint szerző, rendező és színész van jelen, majd a rákövetkezőkben, társaival létrehozza a AIOWA csoportot, amely a színházat specifikus, ám mégis összművészeti, és nem utolsósorban, ideológiai akciónak látja. Kísérleti és mozgásszínházi tanfolyamokon vesz részt. Ugyanakkor a Nyári Mozi Színházi Közösség tagja, és ma is résztvevője, szervezője azoknak a Body Weather Laboratórium workshopoknak, és más művészeti megnyilvánulásoknak, melyeket a Nyári Mozi hoz létre.
A középiskola elvégzése és a kötelező katonai szolgálat letöltése után 1990-ben az Újvidéki Művészeti Akadémiára felvételizik, a Drámai Tanszék Rendezői Szakára, Vlatko Gilić filmrendező vezetőtanár osztályába. Film- és színházrendezést tanul, közben rendezőként dolgozik a Szabadkai Népszínházban.
A kilencvenes évek első felében hirtelen megszakítja tanulmányait, színházi munkáit, és évekre visszavonul. Időszakosan alkalmi munkákat vállal, nyilvános szereplésektől távol. A színházról csak gondolkodik.
Öt év eltelte után folytatja tanulmányait, immár Boro Drašković rendező osztályában, és 2000-ben diplomát szerez. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban kezd rendezni, ugyanakkor a szegedi MASZK támogatásával alakuló Urbán András Társulatában hoz létre előadásokat. Közben dolgozik Újvidéken, Bulgáriában, majd Németországban, alkotóműhelyt vezet Romániában, tanulmányútra megy Japánba.
2006. május 25-től a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója.

Színházi rendezések:
1988
Urbán András: Gyíkok – Zenta, Ifjúsági Művelődési Központ
1989
Urbán András: Harmat – Zenta, Ifjúsági Művelődési Központ -AIOWA
1992
Georg Büchner: Wozzeck – Szabadka, Szabadkai Népszinház
W. Shakespeare: Hamlet – Szabadka, Szabadkai Népszinház - Beograd K.P.G.T.
2000
Dejan Dukovski: A jó anyját annak, aki kezdte – Szabadka, Kosztolányi Dezső Színház
2001
Fernando Arrabal: Piknik a fronton – Szabadka, Kosztolányi Dezső Színház
2003
Pilinszky János: Gyerekek – Zenta, Zentai Színtársulat
Tolnai Ottó: Könyökkanyar – Szeged, MASZK és Urbán András társulata
Jordan Radichkov: January – Varna (Bulgária), Dramatichen teatr Stoyan Buchvarov
2004
Pilinszky János: Gyerekek és katonák – Szabadka, Kosztolányi Dezső Színház
Csáth Géza: 0.1 mg – Szeged, MASZK Egyesület és Urbán András társulata
Slobodan Tišma: Az erdő királya – Újvidék, Kuda.org - Urbán András Társulata
2005
Samuel Beckett: Godot-ra várva – Szabadka, Kosztolányi Dezső Színház
Sylvia Plath/urban/: A lány, aki ugatott a holdra – Szeged, MASZK és Urbán András társulata
2006
Brahm Stoker: Drakula – a pillanat fényei – Szeged, Kosztolányi Dezső Színház, MASZK Egyesület, Urbán András Társulata
W.Shakespeare: Makrancos Kata, avagy a bestia megszelídítése – Szabadka, Kosztolányi Dezső Színház
2007
Bertolt Brecht Bukowi elégiái alapján Brecht-The Hardcore Machine – Berlin, Accud Theater, MASZK Egyesület, Kosztolányi Dezső Színház – a Bipolar projekt kereteiben
Pilinszky János: Urbi et orbi – Szeged-Szabadka, Kosztolányi Dezső Színház, Maszk Egyesület, Urbán András Társulata
Dušan Kovačević: Gyűjtőközpont (Sabirni centar) – Népszínház – Narodno Pozoriste Szabadka, Szerb Társulat
2008
Turbo Paradiso – Hommage á Danilo Kiš – Szeged – Szabadka, Kosztolányi Dezső Színház, MASZK Egyesület, Urbán András Társulata

Egyéb:
- edukatív és rendezői munka a topolyai fiatalokkal Moliere Kényeskedők c. darabján
- a romániai Minimumparty kísérleti színházi műhelyének vezetése - Falling Free (work demonstration)
- a bulgáriai Balkanstage szervezte balkáni dramaturgiának szentelt szeminárium résztvevője - J. Radichkov Lazarica darabján folytatott munka, a Tél c. rész rendezése
2003-ban a ZETNA és a Képes Ifjúság kiadásában megjelent a Hajnali Partizán c. novelláskötete

Rövidfilmek:
1991
Valakik, kisjátékfilm 16mm,Újvidéki Művészeti Akadémia - Újvidéki TV
1992
Üveg, dokumentumfilm autista és retardált gyermekekről 16mm, Újvidéki Művészeti Akadémia - Újvidéki TV
1993
Mintha nem is volnánk, kisjátékfilm, video - Újvidéki Művészeti Akadémia

Díjak, elismerések:
1987-1989:
- A Középiskolások Művészeti vetélkedőinek színészi, szövegírói, rendezői, legjobb előadás díjai
-A Kis- és Kísérleti Színpadok Fesztiválja -Pancsova szövegírói, rendezői díja, (Gyíkok c. előadás)
1989:
-Brams (Beogradska Revija Alternativnih i Malih Scena) fesztivál legkísérletibb előadása-díj (fődíj) Beograd
-A Kis- és Kísérleti Színpadok Fesztiválja I. díja, Pancsova (Harmat c. előadás)
1992:
- A Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál (BITEF) zsürijének különdíja (Wozzeck, Hamlet)
2003:
- IX. Alternatív Színházi Szemle, Szeged, Legjobb rendező díj (Gyerekek, Könyökkanyar)
2004:
-X. Alternatív Színházi Szemle, Szeged, a THEALTER Innovatív díja (0.1 mg)
2008
Sterija Játékok, Újvidék, a kritikusok legjobb előadásért járó díja (Urbi et orbi)
INFANT Fesztivál, Újvidék, a legjobb előadás (Brecht – The Hardcore Machine)
POSZT, az Urbi et orbi c. előadásban nyújtott művészi teljesítményért járó díj az előadás alkotóinak
oldal tetejére