Pozsgai Zsolt:
BOLDOG BOLONDOK
Erdély Andrea és
Mikes Imre Elek
előadása
Négy szék, egyetlen fehér lepel, fényből született gyűrű, zene a Varázsfuvolából, régi, elfeledett/elfeledhetetlen szerelmek. W.A.Mozart és felesége, Constanze, a boldog bolondok. A zeneszerző életének utolsó két óráját éljük át, azt, ahogyan felesége segítségével felidézi egykori szerelmeit...
Pozsgai Zsolt Szép Ernő- és Európa-díjas drámaíró. Magyar színházak 1988 óta játsszák darabjait, némelyik eljutott osztrák, német és tengerentúli színpadokra is.
A Boldog bolondok Mozart utolsó éjszakáján játszódik. Mozart személyisége és sorsa elsősorban azért volt izgalmas a szerző számára, mert röviddel a halála előtt kapta meg mindazt az anyagi elismerést – pénzt, hatamat, állást –, amely korábban is megillette volna. Ekkor tudta volna úgy elindítani az életét, ahogyan azt minden ember szeretné. Ezért a darabban úgy döntenek feleségével, hogy megtisztulnak, és bevallják egymásnak titkaikat, titkos szerelmeiket, hogy leszámoljanak velük. Mozart, aki gyakran volt hűtlen feleségéhez, most kénytelen szembesülni a valósággal: felesége gyakran szintén máshol kereste a boldogságot.
A darab ősbemutatója német nyelven volt Grazban, 2004-ben, azóta több magyarországi bemutató is volt. Erdély Andrea és Mikes Imre Elek, a Kosztolányi Dezső Színház fiatal színészei, diploma-előadásnak választották Pozsgai művét. Mindketten több szerepet játszanak el az előadásban, pár percenként új térben és időben kell történeteket megjeleníteniük. A díszlet csupán négy szék és egy fehér lepel. Éles váltással zuhannak a múltba, és térnek vissza a jelenbe. Mozart és Constanze, a boldog bolondok múltidéző játéka komoly, felnőtt játékká válik. Bolondosan teszik meg a halálig vezető fájdalmas utat.
Fénytechnikus:
Mezei Edvárd
Hangtechnikus
Tómó Árpád
Támogató:
Szekeres László Alapítvány
Szabadkán jártam hogy megnézhessem a Kosztolány Dezső Színházban a Boldog bolondok c. darabom előadását. Nagy örömömre sok diák ült a nézőtéren, és meg kell mondjam, ámulattal bámultam a két színész játékát. Semmi díszlet, négy stoki, egy hosszú lepel, két test, egy női és egy férfi - és fények, professzionális, beszélő fények mindenhol. Ennyi kellett és semmi több ahhoz, hogy elvarázsoljon a játék. A darab új értelmet kapott ebben az “alternatív” közegben, ami azt is jelzi, hogy nem kell határokat keresni a színházi stílusok között. A formák átjárhatók, ha hiteles és őszinte a színészi játék, ha gondolat van a színpadi jelenlét mögött. És itt volt. Erős, tiszta gondolat. Jó tanáraik lehettek ezeknek a fiataloknak, valami alapvetően lényegesre tanították meg őket a színházi létezésből. Köszönet érte.
Pozsgai Zsolt
