|
|
|
THE BEACH |
 |
 |
Urbán András |
 |
|
|
|
|
 |
Kosztolányi Dezső Színház / Urbán András Társulata:
THE BEACHAlbert Camus Közöny c. regénye alapján Szereplők: Mikes Imre Elek
Mészáros Árpád
Erdély Andrea
Béres MártaRendezőasszisztens, zene: Antal AttilaRendező: Urbán András
Zártkörű munkabemutató: 2009. május 14. - Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
Munkabemutató: 2009. május 27. - Régi Zsinagóga, Szeged
Zártkörű bemutató: 2009. november 12. - Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
Bemutató: 2009. december 10. - Kosztolányi Dezső Színház (Lifka-épület), Szabadka ________________________________
Koprodukciós partner: MASZK Egyesület - Szeged
Támogatók: OKM, PSOK, Szülőföld Alap, NKA
Időtartam: 80 perc szünet nélkül
________________________________
„Kitárulkoztam a világ csendes közönyére.” – mondja Camus hőse a Közöny utolsó mondataiban, börtöncellájából kipillantva.
A félelem a morál utolsó menedéke. De csak mint negatív lenyomat van jelen. Akit legyőzött a félelem, az legyőzte a morált, ám nem tud immorális lenni sem. A világ közönye a morál első fölmondása. Nem viszonyítási pont, hiányával sem tüntet, nincs, mintha soha nem is lett volna.
________________________________
Fesztiváleghívások:
19. THEALTER - Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója, Szeged, 2009. július 26.
Vajdasági Hivatásos Színházak 60. Fesztiválja, Nagybecskerek, 2010. április
POSZT – 10. Pécsi Országos Színházi Találkozó, Pécs, 2010. június 3. és 4.
16. Debreceni Alternatív Színházi Szemle - 2010. szeptember 10-13.
44. BITEF Showcase - 2010. szeptember
Díjak:
Legjobb rendezés - Vajdasági Hivatásos Színházak 60. Fesztiválja
Különdíj az előadás színészeinek - Vajdasági Hivatásos Színházak 60. Fesztiválja
Lagjobb fiatal színésznők - a Fidelio Est különdíja (Béres Márta és Erdély Andrea) - X. POSzT (Pécs)
________________________________
Az elsőadás Camus Közöny című regényéből építkezik. A kiemelt motívumok és töredékek Meursault figurájának ellentmondásait egy társadalom keresztmetszetévé szélesítik. Középpontban a strand és a hozzá kötött izgalmas kapcsolódások állnak. Sz. Deme László
(Revizor, 2009. július 28.)
________________________________
Négyen ülnek és a legalpáribb gazdagember dumát nyomják, és az elzártságról, a közönyről, az ebből fakadó ostobaságról szólnak, ami közhelyes, de olyan színésznő-pár -Erdély Andrea és Béres Márta- szerepel benne, akiknek darabokat lehetne írni! Fáy Miklós (Színház.hu, 2010. március)
Pompás előadás. Fáy Miklós (Népszabadság, 2010. március 6.)
Van egy történet, de el van bújtatva. Veszélyesen mélyen: elég sokáig tűnik úgy, hogy csak egy szokvány hőbörgés jön a világ állapota felett. Annak sem éppen rossz: négyen ülnek egymás mellett, idegesen, szemben a közönséggel, és aztán elkezdik mondani, mondani a baromságokat. Közben elhangzik valami más szöveg is, majd egyre több Camus A közöny című regényéből, de azért zajlik a közönyös élet, napozás, tengerpart, homokkal szórják be a játékteret, egyre erősebb és egyre rejtélyesebb az egész. Nem arról van szó, amiről beszélnek, de közben mégis, csak mélyebben; a vége is olyan az előadásnak, mintha nem a történet, hanem valami másik logika irányítaná, és a hatás is máshonnét jön, de jön. Fáy Miklós (poszt.hu)
________________________________
... rettenetesen vicces és lebilincselő, a remek színészek minden pillanatban lekötik az ember figyelmét. A regény kifordítása, a szöveg gyakorlatilag intertextuális használata dramaturgiailag is rendkívül izgalmas ötlet. Megnézni nagyon is érdemes! Sirály blog (2010. április 20.)
________________________________
Hidegvérű, folyamatos, okos, megkomponált... vmr (Kultúrpart, 2010. március 5.)
________________________________
Négy színész overallban ül a színpadon, szemben a nézőtérrel és a lassan helyet foglaló közönséget figyeli türelmetlenül, dühösen, idegesen.
...
Lassan szétterül a színpadon a kezdetben még fekete zsákokban lévő homok, és a játéktér az őt körbezáró álló (fényükkel a napot szimbolizáló) reflektorok és a színpadot beterítő homok hatására átváltozik stranddá. Egy bezárt térré, amely bezártságot a folyamatosan hangsúlyozott erős fény és hőség tesz súlyosabbá, feszültebbé.
...
A színpadon azonban nem Camus regényének adaptációját látjuk. Mint ahogy már megszokhattuk, Urbán darabjaiban a szöveg csak kiindulópont, amire azért van szükség, hogy a társulat aktuális érzéseit, véleményét jelenítse meg.
...
Meursault csak néhányszor jelenik meg előttünk, mindig mint egy álom, egy megfoghatatlan alak, aki folyton a tűző napról beszél, az elviselhetetlen forróságról és vakító fényről. A megjelenése, a beszédmódja teljesen elkülöníti őt a többi szereplőtől. Valóban idegennek látjuk/érezzük őt.
...
Számomra ez a színház lényege. Az, hogy rólam, nekem szóljon.
...
A zárókép tökéletes. Miután a sötétben elhangzik Meursault utolsó monológja, nem túl erős reflektorfényben egy félmeztelen férfi felsőtestet látunk. Mozdulatlanságban, csendben. Gondolhatunk bármire. Én arra gondoltam, hogy milyen szép az ember. Így. Önmagában, pusztán. Arc, háttér, ideológiák nélkül. Tóth Ágota (symposion-line.eu, 2009. augusztus 5.)
________________________________
A perzselő „napfény”, a visszacsillanó homokszemek és a nyugodt mozdulatlanságba tekintő tétova túlvilági tekintetek testetlen, de annál érezhetőbb, már-már szívbe markoló feszültséget, várakozást ültetnek a szintén elmerengő, színészeinek világába tartó, csaknem vágyakozó néző szívébe. (...) Telis-tele az előadás nehéz, kemény érzésekkel, negatív életszemlélettel, fájdalommal és kínzással, mégis mindenért kárpótolnak bennünket a kitartott, „napsütötte” pillanatok, a csönd és a zene karöltése, a képek, amelyek ihletettséget, lelki forrongást, borzongó szédületet gerjesztenek, harmóniájukkal hízelegnek szépség- és örömigényünknek. Török Arnold (Magyar Szó, 2009. november 18.)
________________________________
A Camus-regény csak ugródeszkája az előadásnak. A színpadi díszlet - a vakító napfény és a finom homok - a Közöny főszereplője által elkövetett gyilkosság körülményeit idézi. Minden annak kifeszített idejében zajlik. A napozószékekben velünk szemben elhelyezkedő szereplők a bírák, akik eldöntik, a maguk sekélyességében, hogy ki mennyit ér ebben a társadalomban. Bakk Ágnes: A beach-feeling (Ellenfény, 2010. március)
|
 |
|
