Aktuális

- amikor sziverijános ránk szólt, hogy tegyük szét a lábunk -

- bűnügyi tragikomédia -

Bertolt Brecht Buckowi elégiái alapján

- Egy előadás, amit kamaszkorában sem szeretett volna kihagyni -

Bram Stoker regényének bizonyos motívumainak felhasználásával

- főhajtás a színészóriások előtt, nosztalgikus álomkép az operettekről, és a régi Szabadkáról -

Olivera Đorđević szerzői projektuma María Irene Fornés Duna című drámája nyomán

Lemezbemutató koncert

 - avagy maga az Ördög -

A démonok városa

Bemutató foglalkozás Dr. Gállné Gróh Ilona, Forrai Katalin-díjas énektanár és Mezei Kinga színművész vezetésével

pszichológiai dokumentarista romantikus vígjáték Christopher Durang szövege alapján

Nemzetközi Tánctábor

Albert Camus Közöny c. regénye alapján

- A költészet színháza -

Gyengéd félelem szünet nélkül. A mennyország nem baszkódik. Hommage à Danilo Kiš.

verbálisan textuális oralitás Pilinszky János színművét fokozatosan mellőzve

Vis-a-vistalálkozások A-valÚgy kezded, mint minden moccanó,
 figyelsz a moccanásra,
úgy folytatod mint figyelem,
 figyelsz valaki másra,
úgy folytatod, mint valaki más,
 egy harmadiknak játszol,
már négyen fordulnak feléd, 
s te moccanni se látszol.Halasi Zoltán


-  Babi néni és a NASA engedélyével –

Grabovac Simon: VISSZATÉRŐ VERSEK - könyvbemutató

Grabovac Simon: Visszatérő versek című könyvének bemutatója, melyet a belgrádi KIZ Altera kiadó adott ki. A könyvről a szerzőn kívül beszélni fog még Petrinović Franjo és Tolnai Ottó író is, valamint részleteket hallhatunk a versekből magyar fordításban. Az esten részt vesz továbbá Varga Heni és Döbrei Dénes is.
oldal tetejére